Magán-nyugdíjpénztári tagság érvényesítése

Kérdés: Mi a helyes eljárás és mi a munkáltató feladata az alábbi esetben? Belépett a céghez egy dolgozó, akinek az előző munkahelyéről leadott okmányain OTP magán-nyugdíjpénztári tagság szerepelt. A dolgozó is így nyilatkozott, azonban a záradékolt belépési okiratot nem tudta leadni, mert – nyilatkozata szerint – elvesztette. A munkáltató hivatalból megkérte a záradékolt okiratot a nyugdíjpénztártól, amely közölte, hogy a dolgozó tagságát 2006-ban elutasították, mivel a területileg illetékes nyugdíjpénztárba kell beléptetni a határidőből való kicsúszás miatt, tehát időben nem élt választási jogával. A cég levélben felkereste a munkavállaló előző két munkáltatóját, hogy mi alapján utaltak az OTP Magánnyugdíjpénztárba. A munkáltatók közölték, hogy csak a dolgozó nyilatkozata és az azt megelőző munkáltató által kiadott okmányok alapján. A dolgozónak már 8 munkahelye volt, az első munkaviszonyát 2001. október 15-én létesítette.
Részlet a válaszából: […] Olyan problémáról van szó, amelynek megoldására lényegébennem létezik jogszabályi előírás. Talán éppen azért nem, mert olyan mulasztásoktörténtek az ügyben, amelyekre a jogalkotók gondolni sem mertek. Hogy a korábbimunkáltatók elmulasztották megkérni a záradékolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 28.

Ingatlan bérbeadásából származó jövedelem százalékos ehója

Kérdés: Meg kell-e fizetni a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem után abban az esetben is, ha a tulajdonos úgy nyilatkozik, hogy az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezések alkalmazását kéri?
Részlet a válaszából: […] ...(a továbbiakban: Szja-tv.) 16. §, 74. §]Az Eho-tv. 3. § (3) bekezdés e) pontja szerint amagánszemély az adóévben megszerzett, bevallási kötelezettség alá tartozóingatlan bérbeadásából [Szja-tv. 16. § (1) bekezdés és 74. §] származó,egymillió...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 28.

Magyar és külföldi munkavállaló munkavállalása

Kérdés: Milyen társadalombiztosítási kötelezettségei vannak annak a magyar, illetve nem magyar állampolgárnak, aki Magyarországon munkavállalóként munkát szeretne vállalni? Milyen adókat kell megfizetnie? Milyen iratokat kell a munkáltatónak átadnia a munkavállaló részére a bérfizetéssel kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...összefüggő kötelezettségek melletta munkaadót és a munkavállalót a munkaerő-piaci alapba történő befizetések isterhelik. A Ftv. idevágó rendelkezései (40. és 41. §) a munkabér után amunkáltató 3 százalékos munkaadói, míg a munkavállaló 1...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 14.
Kapcsolódó címkék:    

Eva hatálya alá tartozó kft. rokkantnyugdíjas tagjának járulékalapja

Kérdés: Fizethet-e a minimálbér többszöröse után nyugdíjjárulékot egy Eva-tv. hatálya alá tartozó kft. rokkantnyugdíjas tagja annak érdekében, hogy a 0,5 százalékos nyugdíjemelés összege is magasabb legyen? Ebben az esetben is tartalmazza-e az eva a személyi jövedelemadót?
Részlet a válaszából: […] ...eva hatálya alá tartozó társas vállalkozójárulékfizetésére a Tbj-tv. nem tartalmaz külön előírásokat, arra az általánosszabályokat kell alkalmazni. Ennek megfelelően az említett kiegészítő tevékenységetfolytató (hiszen rokkantsági nyugdíjasról van szó)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 14.

Önkéntes kölcsönös egészségpénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulás közterhei

Kérdés: Milyen közterheket kell megfizetnie a cégnek, és a 0808-as nyomtatvány melyik soraiban kell ezeket szerepeltetni abban az esetben, ha munkavállalói részére önkéntes kölcsönös egészségpénztárba fizet munkáltatói hozzájárulást, amelynek mértéke meghaladja az Szja-tv. 7. § (1) bekezdés kd) pontjában meghatározott mértéket, vagyis 2008-ban a 20 700 forintot? A munkáltató a következő két megoldás közül nem tud választani: 1. A munkáltató levon a munkavállalótól a 20 700 forint feletti részből nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot, amelyet a 0808 M lapokon feltüntet, és fizet tb-járulékot a 20 700 forint feletti összeg után, melyet külön a 0808-01-02 lap 40-42. sorában tüntet fel. Ezt az összeget nem személyi jövedelemadóval növelten tünteti fel, tehát csak a 20 700 forint feletti rész után fizeti meg az 54 százalékos szja-t és a 29 százalékos társadalombiztosítási járulékot. 2. A munkavállalótól nem kerül levonásra semmilyen járulék, a cég viszont a személyi jövedelemadóval növelt összeg után fizeti meg a járulékot.
Részlet a válaszából: […] ...más. A 71. § szerinti juttatások önmagukban, a sajátkorlátaik között adómentesek, de együtt, a 400 ezer forintos korlátot átlépveválik egy részük adókötelessé. A 0808-as bevallásban a munkaviszonyból származó adókötelesrészt (a példa szerinti 9300 forintot)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 30.

Termőföld bérbeadása

Kérdés: Egy szélerőművek telepítésével foglalkozó kft. földterületet bérel (művelési ág: szántó) határozatlan időre. A földhasználati jog az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzésre került. A kft. a földhasználatért 1000 eurót fizet minden évben, egy összegben. A földtulajdonosok magánszemélyek, illetve őstermelők. Milyen adó- és járuléklevonási, -befizetési, -bevallási kötelezettség terheli a kft.-t, illetve az éves díj elszámolásához elegendő-e alapbizonylatként a szerződés, vagy a földtulajdonost számlaadási kötelezettség terheli? Tekinthető-e a földtulajdonos részéről a földterület használatba adása ilyenformán üzletszerű tevékenységnek, illetve szükséges-e ennek bejelentése az adóhatósághoz? Van-e áfavonzata a fentieknek?
Részlet a válaszából: […] ...szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz kell átutalni akifizetést követő hó 12. napjáig. A levont adóról a kifizető adóbevallását aföld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz az adóévet követő évfebruár 15-éig nyújtja be.Az Szja-tv. 74...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 30.
Kapcsolódó címkék:  

Számlát befogadó családi gazdálkodó közterhei

Kérdés: Egy 7-es adószámmal rendelkező áfaalany családi gazdálkodó számlát bocsát ki növénytermelési szolgáltatásról, amelyet egy másik családi gazdálkodónak végzett. A növénytermelési szolgáltatásra nem váltotta ki az egyéni vállalkozói igazolványt, hanem azt önálló tevékenység keretében végzi. Van-e szja-előleg-levonási, járulékfizetési kötelezettsége a számlát befogadó családi gazdálkodónak?
Részlet a válaszából: […] ...folytatja. Ebben az esetben,ha összevont adóalapba tartozó jövedelmet juttat, akkor mint kifizetőt adóelőleg-megállapítási,–bevallási, -megfizetési kötelezettség terheli.Ha a növénytermelési szolgáltatást végző családi gazdálkodóigazolja, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 30.
Kapcsolódó címke:

Evás bt. beltagjának nyugdíja

Kérdés: A minimálbér kétszeresét veszik-e majd figyelembe a nyugdíj megállapításakor egy eva hatálya alá tartozó betéti társaság beltagjának esetében, aki a társasági szerződés szerint személyes közreműködésre kötelezett, és a minimálbér kétszerese után megfizeti a nyugdíjjárulékot, valamint az egészségbiztosítási és a vállalkozói járulékot is. A cég a 25 százalékos evát megfizeti, a beltag személyi jövedelemadót nem fizet.
Részlet a válaszából: […] Amennyiben a fent említett beltag erre az időszakravonatkozóan a nyugdíjjárulékot a minimálbér kétszerese után fizette meg (errőlaz illetékes nyugdíj-biztosítási igazgatóság felé az adatszolgáltatástteljesítenie kell/kellett), a nyugellátás alapjául szolgáló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 30.

Kettős állampolgár megbízási díja

Kérdés: Kettős állampolgár (magyar-francia), akinek állandó lakóhelye Párizs, megbízási szerződés keretében fordítói munkát végzett 16 órában, a megbízási díja meghaladja a minimálbér 30 százalékát. Kell-e a jövedelem után tb- és egyéni járulékot fizetni, illetve a kifizetőnek kell-e ehót fizetnie? Biztosítottá válik-e a külföldi Magyarországon amiatt, mert a jövedelme meghaladja a minimálbér 30 százalékát? Van-e szja-levonási kötelezettsége a kifizetőnek?
Részlet a válaszából: […] ...a magyar állampolgár számít, azonban ha más államnak is apolgára, nem számít belföldi illetőségűnek, ha nincs az Nyt. szerinti lakóhelyevagy tartózkodási helye. Másodsorban meg kell bizonyosodni arról is, hogy van-eolyan másik állam, amelynek a belső szabályai szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 30.

Egészségügyi szolgáltatási járulék fizetés nélküli szabadság ideje alatt

Kérdés: Meg kell-e fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot abban az esetben, ha egy munkavállaló biztosítási jogviszonya 2008. április 9. és június 15. között fizetés nélküli szabadság miatt szünetel? Mi a helyzet abban az esetben, ha a fizetés nélküli szabadság időtartama csak 5 nap?
Részlet a válaszából: […] ...járójogviszony első napjáig, illetőleg az egészségügyi szolgáltatásra valójogosultság kezdőnapjáig áll fenn.Az Eb-tv. idevágó [29. § (9) bekezdése] rendelkezéseiszerint az egészségügyi szolgáltatás igénybevételére való jogosultság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 16.
1
93
94
95
130