Részlet a válaszból
Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2003. november 18-án (25. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 420

[…] beletartozik, valamint hivatkozott arra is, hogy a főkönyvelő otthon, egyedül, saját eszközökkel – tekintettel a felperesi társaság nagyságára és éves árbevételére – nem tudta volna feladatát teljesíteni. A felperes számszerűen kimutatta, hogy munkaviszony esetén kisebb mértékű adófizetési kötelezettsége keletkezett volna, mint a jelen megbízási szerződés alapján, ezért véleménye szerint az alperesi adóhatóság az Art. 1. § (7) bekezdésében foglaltakat nem a jogalkotói célnak megfelelően alkalmazta. Az alperesi adóhatóság ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, azon jogi álláspont fenntartása mellett, mely szerint az Art. 1. § (7) bekezdése alapján a felperes és a főkönyvelő közötti megbízási szerződést valódi tartalma szerint munkaviszonyt létesítő szerződésnek minősítette, tekintettel arra, hogy a szerződésben az Mt. által szabályozott munkaszerződésre utaló tartalmi elemek vannak túlsúlyban. Az alperes előadta, hogy a főkönyvelői munkakör nem egy ügy ellátását jelenti, hanem komplex tevékenységi kört, melyben a főkönyvelő a társaság szervezeti hierarchiájába betagozódva tudja ellátni a feladatát, a kötetlen munkaidő pedig a munkaviszony keretében foglalkoztatottaknál, különösen a vezetőknél alkalmazott módszer. Rámutatott, hogy a felperes a főkönyvelő tevékenységét munkáltatói eszközökkel biztosította, amely jelen esetben éppen a megbízásos jogviszonyt zárja ki. A tevékenységet képező feladatokból az alperes azt a következtetést vonta le, hogy azok a főkönyvelő állandó jellegű lekötöttségét eredményezik, akinek a megbízóval munkaviszonyban álló beosztottjai vannak, és munkáltatói jogkörét működési szabályzat írja le, amely szerint a gazdasági igazgatót annak távollétében helyettesítheti. Az alperes utalt arra is, hogy a szabadság biztosítása annak pihenéssel vagy munkával való eltöltésétől függetlenül munkajogi kategória, valamint kifejtette, hogy a főkönyvelő a bizonylatokkal igazolt költségtérítés helyett a munkaviszonyban álló felperesi dolgozókéval azonos gépkocsi-költségtérítést kapott. Az alperes fenntartotta azon megállapítását is, hogy az IÁS nemzetközi mérleg elkészítésével kapcsolatos szerződés sem fogadható el megbízási szerződésnek, mert abban nem kell az eredményességet garantálni, és mivel a főkönyvelő megfelelő mérleg elkészítését sem vállalta el, így vállalkozási szerződés sem jöhet szóba. Ezzel szemben a megállapodás valójában egy prémiumfeladatot leplez, azaz a felperes a sikeres mérleg elkészítéséért jutalmazta a főkönyvelőt. Az alperes hivatkozott továbbá arra is, hogy a felperes egyoldalúan határozta meg a főkönyvelőnek járó vállalkozási díjat, amely valójában a havi munkabér összege volt. Az alperes az általánosforgalmiadó- és a járulékfizetési kötelezettségek tekintetében is fenntartotta a határozatában foglaltakat, valamint azon felperesi hivatkozás kapcsán, mely szerint munkaszerződés esetén kisebb mértékű adófizetési kötelezettsége keletkezett volna a felperesnek, mint a jelen megbízási szerződés alapján, hangsúlyozta, hogy nem lehet a jogalkotó célja – az Art. 1. § (7) bekezdésében előírtakkal – az adóbevételek növelése, mert ez ellentmondana az ugyanezen szakasz (3) bekezdése szerinti megkülönböztetés nélküli, a törvényeknek megfelelő eljárás alapelvének. Az alperes az általánosforgalmiadó- és a járulékfizetési kötelezettségek tekintetében is fenntartotta a határozatában foglaltakat, valamint azon felperesi hivatkozás kapcsán, mely szerint munkaszerződés esetén kisebb mértékű adófizetési kötelezettsége keletkezett volna a felperesnek, mint a jelen megbízási szerződés alapján, hangsúlyozta, hogy nem lehet a jogalkotó célja – az Art. 1. § (7) bekezdésében előírtakkal – az adóbevételek növelése, mert ez ellentmondana az ugyanezen szakasz (3) bekezdése szerinti megkülönböztetés nélküli, a törvényeknek megfelelő eljárás alapelvének. Az elsőfokú bíróság a keresetet ítéletével elutasította. Ítéletének indokolásában mindenekelőtt leszögezte, hogy az Art. 1. § (7) bekezdése szerint a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni, és az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. Ennek alapján a bíróság álláspontja szerint az adóhatóság jogosult volt a vitatott szerződéseket elnevezésüktől függetlenül valódi tartalmuk szerint minősíteni, ezért a bíróságnak csupán az alperesi jogértelmezés helyességének a kérdésében kellett állást foglalnia. A Ptk. 207. § (1) bekezdése értelmében a szerződési nyilatkozatot úgy kell értelmezni, ahogy azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A bíróság az idézett jogszabályhely kapcsán rámutatott arra, hogy a bírói gyakorlat egységes a tekintetben, hogy a jogviszony minősítése szempontjából a tartalmi elemeknek van döntő jelentőségük, ugyanakkor a Ptk. 207. § (1) bekezdését – az Art. 1. § (7) bekezdésére figyelemmel – azzal a megszorítással kell alkalmazni, hogy az adóhatóság minősítése nem hat ki a felek polgári jogi jogviszonyára, csupán az adott szerződés adóügyi minősítését határozza meg. Ezért a felperes tévesen kifogásolja, hogy az adóhatóság beavatkozott a felek szerződéses autonómiájába. A bíróság ítélete indokolásának további részében részletesen kifejtette azokat az indokokat, amelyek alapján egyetértett a vitatott szerződés alperesi minősítésével. Elsődlegesen a munkajogviszonynak az egyéb jogviszonytól való elhatárolása legfőbb szempontjai kapcsán hivatkozott az Mt. miniszteri indokolására, valamint a Legfelsőbb Bíróság eseti döntései alapján kialakult gyakorlatra, melyek alapján a bíróság szerint látható, hogy a munkaviszony megállapíthatósága szempontjából a legfontosabb a munkáltatót megillető széles körű utasítási jog, a munkavégzés körének, helyének és idejének a munkaadó általi meghatározottsága, a munkaszervezeti függőség, az utasításhoz kötöttség és a munkáltató által biztosított munkaeszközökkel történő személyes munkavégzési kötelezettség. Leszögezte továbbá, hogy a polgári jogban alapvető elvként érvényesülő szerződési szabadságnak a munkajogi kógens szabályozás korlátját képezi, tehát – amint erre a Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében rámutatott – az ebben a körben kötött szerződések tekintetében típuskényszer érvényesül. A bíróság kifejtette, hogy a tartós "megbízott" helyzete – tekintettel a tartós, eredményköteles, díjazás ellenében történő munkavégzési kötelezettségre – nagyban hasonlít ugyan a munkaviszonyban álló személy helyzetéhez, míg azonban a munkavállaló munkaereje hangsúlyozottan egy irányban van lekötve meghatározott munkamennyiség (munkaidő) szerint, addig a megbízott több megbízótól kapja a megélhetését nyújtó feladatait, amelyekhez ő maga igazítja a munkaidejét. Leszögezte továbbá, hogy a polgári jogban alapvető elvként érvényesülő szerződési szabadságnak a munkajogi kógens szabályozás korlátját képezi, tehát – amint erre a Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében rámutatott – az ebben a körben kötött szerződések tekintetében típuskényszer érvényesül. A bíróság kifejtette, hogy a tartós "megbízott" helyzete – tekintettel a tartós, eredményköteles, díjazás ellenében történő munkavégzési kötelezettségre – nagyban hasonlít ugyan a munkaviszonyban álló személy helyzetéhez, míg azonban a munkavállaló munkaereje hangsúlyozottan egy irányban van lekötve meghatározott munkamennyiség (munkaidő) szerint, addig a megbízott több megbízótól kapja a megélhetését nyújtó feladatait, amelyekhez ő maga igazítja a munkaidejét. A bíróság mindezen szempontok alapján a felperesnek a főkönyvelőjével kötött szerződése minősítésére vonatkozóan azt a következtetést vonta le, hogy a megállapodásban a munkaszerződésre jellemző tartalmi elemek vannak túlsúlyban. Először is a főkönyvelő tevékenységi és feladatköre szoros kapcsolatot feltételez a felperessel, a "megbízott" a felperes alkalmazottait veszi igénybe feladatai ellátásához. Először is a főkönyvelő tevékenységi és feladatköre szoros kapcsolatot feltételez a felperessel, a "megbízott" a felperes alkalmazottait veszi igénybe feladatai ellátásához. Munkáltatói, képviseleti, szerződéskötési és utasításkiadási jogát a működési szabályzatban rögzítettek szerint gyakorolja, amely jogok a munkáltatói jogkör elemei, és megbízási jogviszony keretében nem láthatók el. A felperesi társaság szervezeti és működési szabályzata nemcsak a döntési, de a főkönyvelőt megillető javaslattételi jogosultságot is munkáltatói jogként szabályozza, továbbá a főkönyvelő a felperes […]