59 cikk rendezése:
11. cikk / 59 GYES lejárta előtt visszatérő munkavállaló
Kérdés: Köteles a munkáltató mindenféleképpen munkát biztosítani a munkavállalónak abban az esetben, ha a gyermek 3 éves koráig fizetés nélküli szabadságot igényelt, GYES-ben részesül, most viszont a gyermek 2. életévének betöltése után úgy döntött, hogy mégis visszamenne dolgozni? A munkavállaló vezető állásúnak minősül, napi munkaideje 8 óra volt, amit most 6 órásra szeretne módosítani. A munkáltató vezető állású munkavállalóként nem tudja 6 órában foglalkoztatni, mert ez a munkakör nem látható el részmunkaidőben, ezért javasolta a munkakör megváltoztatását. Az új munkakör betöltése egy másik munkavégzési helyen lenne, mint ahol a munkavállaló a szülés előtt dolgozott, mert az a részleg, amelynél a munkáját végezte, és ahová a cég vissza tudná venni, elköltözött, illetve részben meg is szűnt, a munkavállaló azonban ezt a megoldást nem akarja elfogadni, mert az új munkavégzési hely lényegesen távolabb van az otthonától, mint a korábbi. A munkáltató a munkavállaló korábbi munkakörére 3 éves határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott egy másik munkavállalót.
12. cikk / 59 Járulékfizetési kötelezettség albán jogviszony alapján
Kérdés: Keletkezik valamilyen járulékfizetési kötelezettsége Magyarországon egy albán gazdasági társaságban betöltött felügyelőbizottsági tagsága révén szerzett jövedelme után a magánszemélynek abban az esetben, ha egyébként egy magyar kft. munkaviszonyban álló ügyvezetője, és így rendelkezik biztosítási jogviszonnyal?
13. cikk / 59 Nyugdíjas választott tisztségviselő tiszteletdíja
Kérdés: Meg kell fizetni a szociális hozzájárulási adót, illetve le kell vonni a járulékokat egy részvénytársaság öregségi nyugdíjban részesülő elnökségi tagjának havi tiszteletdíjából 2019. évben?
14. cikk / 59 Zrt. vezérigazgatójának járulékai
Kérdés: Meg kell fizetni a minimumjárulékokat egy zrt. tulajdonosa után, aki a cégben a vezérigazgatói teendőket megbízási szerződés alapján, 0 forint megbízási díj ellenében látja el? A magánszemély semmilyen más jogviszonnyal nem rendelkezik.
15. cikk / 59 Zrt. vezérigazgató tagjának jogviszonyai
Kérdés: Helyesen bírálta el a jogviszonyokat a zrt. az alábbi esetben? A társaság 2 alapítója közül a 90 százalékos részvényes rokkantsági el-látásban részesül, a részvények 10 százalékának tulajdonosa az alapszabály értelmében 2017. július 11-től megbízási jogviszonyban a társaság vezérigazgatója és a munkáltatói jogok gyakorlója havi bruttó 40 ezer forint megbízási díj ellenében, ezenkívül a társaságban heti 20 órás munkaviszony keretében klímaszerelőként is dolgozik. A cég a vezérigazgató jogviszonyát 2017. július 11-től a 17T1041 nyomtatványon 1210 FEOR-kóddal bejelentette, tekintettel arra, hogy a megbízási díja alapján biztosítottá vált, a július havi 1708 számú bevallásban így már a 20 órás munkaviszony és a megbízási jogviszony is szerepel. Meg kell esetleg fizetni a minimumjárulékot a vezérigazgató után ebben az esetben?
16. cikk / 59 Külföldi anyacég által juttatott munkavállalói értékpapír
Kérdés: Az anyacégnek vagy a leányvállalatnak van bejelentési kötelezettsége a NAV-hoz abban az esetben, ha a külföldi anyacég a magyarországi leányvállalatánál dolgozó munkavállalóknak részvényt juttat? Hogyan lehet adómentesen juttatni részvényt a dolgozóknak ebben az esetben, milyen feltételeknek kell megfelelni?
17. cikk / 59 Részvényeladás
Kérdés: Kell adót fizetni az egyenes ági örökségből származó kárpótlási jegyen vásárolt Émász-részvény eladása esetén? A vásárlás és az eladás között 20 év telt el.
18. cikk / 59 Felszámolás alatt álló vállalkozás dolgozóinak munkabére
Kérdés: Milyen lehetőségei vannak a munkavállalónak abban az esetben, ha a munkáltatója felszámolás alá került, és emiatt a dolgozók nem kapták meg a múlt havi munkabérüket?
19. cikk / 59 Béren kívüli juttatások
Kérdés: Adhat béren kívüli juttatásként étkezési jegyet, bérletet, illetve SZÉP kártyát egy gazdasági társaság a tagjainak, illetve a munkavállalók házastársainak?
20. cikk / 59 Dolgozói részvényjuttatás
Kérdés: Milyen szja-, járulék- vagy eho-kötelezettség terheli a foglalkoztatót, illetve a magánszemélyeket abban az esetben, ha egy magyarországi leányvállalat dolgozói a külföldi anyavállalattól részvényjuttatásban részesülnek? A munkáltatónál nem jelenik meg sem a könyvelésben, sem egyéb módon ez a juttatás, mivel azt a munkavállalók közvetlenül az anyacégtől kapják.