Részlet a válaszból
Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2006. május 30-án (83. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1455

[…] március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26. Ha a munkaszüneti nap vasárnapra esik, az e napon, illetve a húsvétvasárnapon és a pünkösdvasárnapon történő munkavégzés tekintetében a munkaszüneti napra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A műszakpótlékra vonatkozó előírásokat az Mt. 146. §-ában foglalt rendelkezések tartalmazzák. E rendelkezések értelmében a több műszakos munkaidő-beosztásban [117. § (1) bekezdés e) pont], illetve a megszakítás nélküli munkarendben [118. § (2) bekezdés] foglalkoztatott munkavállalónak délutáni, illetőleg éjszakai műszakpótlék jár. A délutáni műszakban történő munkavégzés [117. § (1) bekezdés f) pont] esetén a műszakpótlék mértéke 15 százalék, az éjszakai műszakban történő munkavégzés [117. § (1) bekezdés g) pont] esetén a műszakpótlék mértéke 30 százalék. A megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott munkavállalót a délutáni műszak után további 5, az éjszakai műszak után további 10 százalék műszakpótlék illeti meg. A műszakpótlék mértékének meghatározásakor a 145. § rendelkezése megfelelően irányadó. Az ítélkezési gyakorlat értelmében a felek eltérő megállapodásának hiányában a műszakpótlék csak abban az esetben fizetendő, ha a munkavállaló munkaidő-beosztása szerint váltásos műszakban végzi a munkáját. Erre figyelemmel nem jogosult műszakpótlékra az állandó nappalosként, az állandó délutánosként vagy állandó éjszakai műszakban foglalkoztatott munkavállaló. A munkaszüneti napi pótlékra vonatkozó előírásokat az Mt. 149. §-ában foglalt rendelkezések határozzák meg. E rendelkezések értelmében munkaszüneti napon a munkaidő-beosztás alapján munkát végző havidíjas munkavállalót – a havi munkabérén felül – munkaszüneti napon végzett munkáért járó munkabére, teljesítménybérrel vagy órabérrel díjazott munkavállalót - munkaszüneti napon végzett munkáért járó munkabérén felül – távolléti díj illeti meg. Munkaszüneti napon a rendkívüli munkavégzésre kötelezett munkavállalót az előző bekezdés alapján járó munkabéren felül a 147. § (3) vagy (5) bekezdésében meghatározott ellenérték is megilleti. Ha a munkavállaló a munkaszüneti napra tekintettel mentesül a munkavégzés alól, részére – a kiesett időre – távolléti díjat kell kifizetni [Mt. 151. § (2) bekezdés d) pont]. Az ítélkezési gyakorlat értelmében a szabad- vagy pihenőnapra eső munkaszüneti napra nem jár távolléti díj (LB Mfv. 10588/2003.). A munkaszüneti napon a munkavállalónak főszabály szerint nem kell munkát végeznie. Ennek értelemszerűen csak akkor van jelentősége, ha egyébként a munkavállalónak azon a naptári napon munkavégzési kötelezettsége lenne, vagyis a rá irányadó munkaidő-beosztás szerint az a nap számára munkanap. Ezért, ha a munkaszüneti nap a munkavállaló szabadnapjára vagy heti pihenőnapjára esik, amikor egyébként nincsen munkavégzési kötelezettsége, a munkaszüneti napra vonatkozó szabályok nem érvényesülnek az ítélkezési gyakorlat szerint. Munkaszüneti nap miatt kiesett munkaidőre távolléti díj jár. E rendelkezés értelmezése szerint a munkaszüneti napra csak abban az esetben jár díjazás, ha a munkavállaló a munkaszüneti napra tekintettel mentesül a munkavégzés alól, és emiatt kieső munkaideje van. Ez a helyzet általában csak akkor áll fenn, ha a munkaszüneti nap – a munkavállalóra vonatkozó munkaidő-beosztás szerint – munkanapra esik, mert csak ilyenkor eredményez munkaidő-kiesést az ünnepnap. Ebből következően nem illeti meg díjazás a munkavállalót, ha a munkaszüneti nap a heti pihenőnapjára esik, amely a munkaidő-beosztástól függően lehet a hét bármely napja. Nem jár díjazás továbbá akkor sem, ha a munkaszüneti nap a szabadnappal esik egybe. Az Mt. 151. § (2) bekezdés d) pontjában foglalt rendelkezésből következően nem jogosultak díjazásra azok sem, akik a munkaszüneti napon nem mentesültek a munkavégzés alól, mivel ilyen esetben sincs a kieső munkaidő miatt keresetveszteség. Más kérdés, hogy erre az esetre az Mt. a munkavégzés sajátosságának megfelelően díjazást biztosít (Mt. 149. §). Korábbi eseti döntés értelmében a havidíjasnak nincs munkaidő-kiesése, ezért őt külön díjazás – munkaidő-kiesés címén – nem illeti meg (LB M. törv. II. 10013/1985.). A fentiekben ismertetett és részletezett állásponttól részben eltérő álláspont vált ismerté az utóbbi időszakban a szakirodalomban. Az újabb álláspont az Mt. 125. § (1) bekezdésben foglalt rendelkezésből kiindulva megállapítja, hogy munkaszüneti napon munkavégzés a megszakítás nélküli munkarendben, vagy a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál, illetőleg ilyen munkakörben foglalkoztatható munkavállalóktól eltekintve egyéb munkarendben, illetve munkakörben foglalkoztatott munkavállalók esetében nem rendelhető el. Erre figyelemmel […]