Részlet a válaszból
Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2007. november 27-én (117. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2017

[…] 100. sz. állásfoglalása értelmében az Mt. 132. § (2) bekezdésének szabályai nem teszik a pótszabadságra jogosultság előfeltételévé a teljes évnek munkaviszonyban, illetve munkában töltését. Ehhez képest a pótszabadságra való jogosultság azt a munkavállalót is teljes egészében megilleti, aki év közben szült, vagy például gyermekgondozási szabadságról év közben tért vissza. A pótszabadság arányosítására abban az évben, amikor a kiskorú született, vagy amikor a 16. életévét betöltötte, e címen nincs helye. A pótszabadság kiadására viszont csupán az adott évben munkában töltött, egyébként szabadságra jogosító idő arányában kerülhet sor. A szabadság kiadására vonatkozó rendelkezéseket az Mt. 134. §-a tartalmazza. E rendelkezések értelmében a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni, a munkáltató a munkavállaló betegsége, vagy személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől számított 30 napon belül adja ki a rendes szabadságot, ha az esedékesség éve eltelt. E rendelkezéstől érvényesen eltérni nem lehet. A szabadság kiadásának rendjére vonatkozó előírásokat az Mt. 135. §-a tartalmazza. E rendelkezések értelmében a szabadság a munkarend (munkaidő-beosztás) szerinti munkanapokon adandó ki. A Legfelsőbb Bíróság MK 19. sz. kollégiumi állásfoglalása értelmében a munkavállalónak az évi rendes szabadság akkor is jár, ha a munkáltató őt nem teljes munkaidőben (részmunkaidőben) alkalmazta. Az alapszabadság és pótszabadság tekintetében az Mt. olyan korlátozó rendelkezést nem tartalmaz, amely szerint az alapszabadság és a pótszabadság csak a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalót illetné meg. A részmunkaidőben alkalmazott munkavállalók szabadságra való jogosultsága kifejezetten következik a hátrányos megkülönböztetés tilalmából (Mt. 5. §). Ha az ilyen módon alkalmazott munkavállaló a hétnek az általános munkaidő-beosztás szerint minden munkanapján munkát végez, a szabadság ugyanolyan mértékben megilleti, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalókat. A rendes szabadság idejére járó díjazás azonban ilyenkor csak a munkaidőre arányos időre jár (pl. napi 4 órás munkaidőben foglalkoztatottat egy szabadságnapra 4 órai díjazás illeti meg). Ha pedig a nem teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló csak a hét meghatározott napjain végez munkát úgy, hogy hetenként kettőnél több napot nem dolgozik, szintén az Mt. 130. § (1) bekezdésének szabályai az irányadók. Ilyenkor azonban – az Mt. 135. §-ának (2) bekezdése szerint – a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkavállaló két pihenőnapját, valamint a munkaszüneti napot. A szabadság idejére járó díjazás kiszámításánál az előző bekezdésben említett munkavállalók esetében is azokat a szabályokat kell alkalmazni, mint a hét öt munkanapján […]