Találati lista:
51. cikk / 460 Baleset utólagos minősítése
Kérdés: Elismerhető üzeminek a baleset, illetve folyósítható baleseti táppénz az alábbi esetben? Egy dolgozó májusban munka közben balesetet szenvedett a kezén. Nem jelezte rögtön a vezetőjének, a műszakot végigdolgozta, de estére a kézfájdalma erősödött, így felkereste a helyi kórházat, ahol zúzódásos sérülést állapítottak meg. Csak ezt követően jelezte munkahelyi vezetőjének az esetet, a kifizetőhelyet viszont nem tájékoztatták, így nem történt vizsgálat. Augusztusban keresőképtelenségről szóló igazolást adott le a dolgozó, kéztőalagút-szindrómával műtötték, amely elmondása szerint a májusi balesetből kifolyólag volt szükséges. A kórház és a háziorvos által kiadott táppénzes papírján 8-as kód szerepel (és nem balesetitáppénz-kód). Ekkor a kifizetőhely jelezte a munkavédelmi képviselőnknek az esetet, ő októberig vizsgálódott ez ügyben, és a májusi balesetet munkabalesetnek minősítette. A foglalkozás-egészségügyi orvos véleménye alapján teljes bizonyossággal nem zárható ki ok-okozati összefüggés a műtéti indikáló szindróma és a baleset között. A kórházi és kezelőorvosi papírjain csak az szerepel, hogy a beteg elmondása szerint a májusi balesete után 2 héttel kezdődtek zsibbadásos panaszai.
52. cikk / 460 Munkába állás CSED alatt
Kérdés: Hogyan kell eljárnia a társadalombiztosítási kifizetőhelyet üzemeltető munkáltatónak abban az esetben, ha egy CSED-ben részesülő munkavállalója bejelenti, hogy a gyermeke születését követő 120. naptól, azaz 2025. december 1-jétől vissza kíván menni dolgozni az ellátás 70 százalékos mértékűre csökkentése mellett, de a dolgozónak van egy másik munkahelye is, ahol szintén CSED-ben részesül? Jeleznie kell a kifizetőhelynek a másik munkáltató vagy az ellátást folyósító kormányhivatal felé a munkába állás tényét? Csökkenni fog a CSED összege a másik jogviszonyban is?
53. cikk / 460 Családi pótlék megosztása
Kérdés: Kaphatják 50-50 százalékos összegben a családi pótlékot az elvált házastársak abban az esetben, ha a válás során a közös gyermekük egyenlő arányban történő gondozásáról állapodtak meg?
54. cikk / 460 Baleset minősítése
Kérdés: Hogyan kell eljárnia a kifizetőhelynek az alábbi esetben? Egy munkavállalót 2025. augusztus 11-én munkahelyi baleset ért, a mosdóból visszafelé tartva megbotlott egy vödörben, és térdre esett, a bal térdét fájlalta, illetve egy korábbi izomhúzódás helyét a bal combján. A jegyzőkönyv felvétele után busszal távozott otthonába, háziorvosa röntgent nem kért, izomfájdalommal vette táppénzes állományba. A munkáltató a balesetet elismerte üzemi balesetként. A táppénzes állománya alatt a munkabaleset után két héttel otthonában sétálás közben a munkavállaló lába „elakadt”, nem tudott továbbmenni, nagy fájdalmat érzett, ezért családtagjai mentőt hívnak. A mentőknek azt mondta, hogy előző este elesett (a háziorvos kifizetőhelynek tett nyilatkozatában ez olvasható), viszont a kórház „1” kóddal adta ki a kórházi igazolást, mert ott azt nyilatkozta, hogy két héttel korábban a munkahelyén elesett, és a csípőjét ütötte meg. A kifizetőhely a kórházat is megkereste végzésben, de még nem válaszoltak. Jogszerű ebben az esetben a baleseti táppénz elutasítása az otthonában történt baleset napjától?
55. cikk / 460 Baleset minősítése
Kérdés: Üzemi balesetnek minősül, ha a gondnok munkakörben dolgozó munkavállalónak munkaidőben a színpad berendezése közben becsípődött a dereka, és a háziorvos nem küldte további vizsgálatra, „4” kóddal felvette táppénzre? Van jelentősége annak, hogy a munkaköri leírásban részletezték-e, illetve hogyan részletezték a gondnoki munkakör feladatait?
56. cikk / 460 Határozott idejű munkaviszony határozatlanná alakulása
Kérdés: Milyen jogaik és kötelezettségeik vannak a feleknek a gyermek 3. életéve betöltése után, ha egyébként írásban nem történt munkaszerződés-módosítás, sem -hosszabbítás egy határozott idejű szerződéssel rendelkező munkavállaló esetében, aki veszélyeztetett terhesség miatt keresőképtelenné vált, és a munkáltató a szerződés lejárta ellenére is folyósította neki a táppénzt, majd a gyermek születése után a CSED-et és a GYED-et is? Hivatkozhat arra a munkavállaló, hogy a munkáltató ráutaló magatartásával elfogadta a munkaviszony fenntartását, ami emiatt határozatlan idejűvé módosult?
57. cikk / 460 Gyermekek után járó ellátások különböző EGT-tagállamokban
Kérdés: Érvényesül az Eb-tv. 39. §-ának (6) bekezdésében meghatározott szabály, mely szerint a gyermekek után járó ellátásokat csak az egyik szülő veheti igénybe annak a Magyarországon élő és munkaviszonyban álló (biztosított) munkavállalónak az esetében, aki a csecsemőgondozási díjra vonatkozó kérelmén jelzi, hogy a születendő gyermekén kívül a háztartásában élő másik gyermek után más személy EGT-tagállamban anyasági/apasági ellátásban részesül, vagy csak akkor érvényesül ez a szabály, ha a másik személy a másik gyerek után az EGT-tagállamban nem anyasági/apasági, hanem családi ellátásban részesül? Szükséges a kifizetőhelynek az Eb-tv. R. 49/C. §-ának (3) bekezdése szerint az adatok beszerzése céljából megkeresnie a kormányhivatalt, vagy enélkül is elbírálhatja a biztosított csecsemőgondozási díj iránt benyújtott kérelmét?
58. cikk / 460 E-tb-kiskönyv
Kérdés: Mit kell tudni a bevezetésre kerülő elektronikus tb-kiskönyvről? Milyen feladataik vannak a munkáltatóknak ezzel kapcsolatban?
59. cikk / 460 Nagyszülő GYED-e középiskolás szülők esetén
Kérdés: Valóban nem lesz jogosult GYED-re a több mint 30 éves munkaviszonnyal rendelkező nagyszülő a 2025. augusztus 9-én született unokájára tekintettel abban az esetben, ha a lánya, a gyermek édesanyja harmadikos gimnáziumi tanuló és a gyermek apja is középiskolai tanuló? A munkavállaló fizetés nélküli szabadság iránti kérelmét engedélyezte a munkáltató, de a kifizetőhelyi ügyintéző szerint a GYED iránti kérelmet el kell utasítani. Abban az esetben, ha nem kaphat GYED-et, milyen ellátásra lehet jogosult annak érdekében, hogy a lánya folytatni tudja a gimnáziumi tanulmányait, ő pedig otthon tudjon maradni az újszülöttel?
60. cikk / 460 Üzemi baleset minősítése
Kérdés: Mi az oka annak, hogy nem jogosult baleseti táppénzre az az autószerelőként dolgozó munkavállaló, aki 2025. szeptember 5-én a munkahelyén a saját autója javítása közben egy kábelben megbotlott, és olyan szerencsétlenül esett el, hogy több helyen is eltört a karja, és az orvosai tájékoztatása szerint a gyógyulása hosszú időt fog igénybe venni? A kifizetőhely tájékoztatása szerint nem kaphat baleseti táppénzt, mert a saját autóját javította.
