Részlet a válaszból
Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2010. november 23-án (185. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3167

[…] szerinti munkanapjain munkát, hanem ettől eltérően kevesebb vagy több a beosztás szerinti napi munkaideje. Ilyenkor az szokott elsősorban kérdés lenni, hogy a szabadság alatt hány óra távollétet kell érteni? Az Mt. alapján a munkavállalót megillető rendes szabadságot munkanapokban határozzák meg. Ennek megfelelően a rendes szabadság kiadása (illetve igénybevétele) során is munkanapokban – és nem órákban – kell meghatározni és nyilvántartani a kiadott szabadság napjainak számát. A Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntése szerint a munkanapban meghatározott és kiadott szabadság nyilvántartása is értelemszerűen csak munkanapban történhet, mert a nyilvántartás a munkavállaló szabadsága megállapításának és kiadásának szabályszerű voltát hivatott igazolni. Az ettől eltérő, órákban való nyilvántartás nem felel meg a törvény hivatkozott rendelkezéseinek, és azok betartásának ellenőrizhetőségét nem biztosítja. Például ha a munkavállaló munkaidejének mértéke napi hat óra, akkor – függetlenül attól, hogy egyes napokon munkaidő-beosztása szerint ténylegesen hány órát dolgozik, egy nap szabadság egy munkanapnak, vagyis a napi munkaidő mértékével (hat óra) – és nem a ledolgozott, beosztás szerinti munkaidővel – alapul vett távollétnek felel meg. Fenti szabályok alapján a kérdésben felvázolt számítási módot nem lehet alkalmazni, mert gyakorlatilag a beosztás szerinti munkanapokra eső munkaórák alapján korrigálják vissza a szabadságnapokat. A heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidő-beosztás esetére vonatkozó szabály lehetővé teszi, hogy az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szerint dolgozó munkavállaló a szabadság kiadása során azonos naptári időszakra mentesüljön a munkavégzés alól, mint az a munkavállaló, aki az általános munkarendben dolgozik. Ha tehát a munkavállaló hetente csak három napon végez munkát, de szabadság jogcímén az egész hétre mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, akkor számára öt munkanap szabadságot kell kiadni. A probléma akkor adódik, amikor a munkavállaló nem egész hétre kap szabadságot, hanem pl. egy napra. Ilyenkor előfordulhat, hogy nemcsak a munkavállaló beosztás szerinti munkanapjára esik szabadságnap, hanem a kiegyenlítő szabadnapjára is. A kérdésbeli esetben például, ha a munkavállaló csütörtökre kér szabadságot, akkor az előtte lévő kiegyenlítő szabadnapra is szabadságot kell kiadni. Így két munkanapnak megfelelő, a heti munkaidőből összesen 12 óra időt jelentő szabadságnapot kell kiadni, ami azt eredményezi, hogy a keret hátralévő időszakában ledolgozható munkaidő terhére két óra mínusz keletkezik. Ezt a munkaidőkeretből még hátralévő idő számításakor figyelembe kell venni, és ennyi idővel csökkenteni kell a beosztásra kerülő időt. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy a munkaidőkeret végén ez a két óra kereten felüli munkaidőként jelentkezik, ami után meg kell fizetni a munkavállaló részére a munkaidőkereten felüli munkáért járó díjazást (munkabér+ötven százalék pótlék). Amennyiben szabadság kiadására úgy kerül sor, hogy a kiadás után többletmunkaidő keletkezik, akkor a munkaidőkeret hátralévő ideje alatt a fennmaradt munkaidőt ledolgoztathatja. Ha a különbözet ledolgozására nincs lehetőség, a különbözetre a munkavállalót az állásidőre járó díjazás (személyi alapbér) illeti meg. Ez a szabadság kiadása során fizetendő távolléti díj, illetve a szabadság kiadását követően a munkaidőkeretből még hátralévő munkaidő számítására vonatkozó Mt. 118/A. §-ának (5) bekezdésében foglalt szabályból következik. E szerint munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidő számításakor az Mt. 151. §-ának (2) bekezdésében megjelölt távolléteket, így például a szabadság kiadásakor a távolléttel érintett napokat vagy figyelmen kívül kell hagyni, vagy a munkavállalóra irányadó napi munkaidő (teljes munkaidő esetén a napi nyolc, részmunkaidő esetén a munkaszerződésben megállapított részmunkaidő) mértékével kell figyelembe venni. Ennek […]