Részlet a válaszból
Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2008. szeptember 16-án (135. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2319

[…] foglalkoztatás, illetve készenléti jellegű munkakörben napi 8 vagy heti 40 órát meghaladó mértékű munkaidő esetén a 174 óra időarányos részével. Ha a felek a munkaszerződésben úgy állapodtak meg, hogy a munkáltató a munkavállalót időbér alkalmazása mellett foglalkoztatja, az időbér mértékének a megállapítása szintén a felek szabad megállapodásának tárgya, azonban személyi alapbérként a munkavállalónak legalább a kötelező legkisebb munkabér jár, és a személyi alapbért időbérben kell meghatározni. Időbér alkalmazás esetén a díjazás a munkavégzés időtartamához igazodik. Általában meghatározott időegységre, órára, napra, hónapra (vetítve) állapítják meg a munkabért. Az Mt. 118. § (1) bekezdés értelmében a munkarendet, a munkaidőkeretet, a napi munkaidő beosztásának szabályait – kollektív szerződés rendelkezése hiányában – a munkáltató állapítja meg. A munkaidőkeret a munkavállaló törvényes munkaidejét foglalja magában, meghatározott időegységre vonatkozóan. Munkaidőkeret alkalmazását általában a munkakör, illetve a munkáltató által folytatott gazdasági tevékenység jellege indokolja. A törvényes munkaidő legkisebb egységét az Mt. 1 nap alatt teljesítendő munkaidővel határozza meg, ezért munkaidőkeretről csak akkor beszélhetünk, ha a munkaidőkeretként meghatározott időegység egy napnál hosszabb. Azoknál a munkáltatóknál, ahol nincs hatályos kollektív szerződés, a munkaidő legfeljebb háromhavi, vagy legfeljebb tizenkét heti munkaidőkeretben is meghatározható, illetve a munkáltató egyoldalú döntése alapján idénymunka esetén legfeljebb négyhavi, illetve legfeljebb tizenhat heti keretben is meghatározható. A munkaidőkeret alkalmazása nem eredményezheti a teljes munkaidőre vonatkozó szabályok kijátszását. Munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját meg kell határozni és erről a munkavállalót írásban tájékoztatni kell. A munkaidőkeret napi teljes munkaidő alapul vételével kerül meghatározásra, azonban a munkaidőkeret nem azonos a ténylegesen munkában töltött idővel. A munkaidőkeretet különböző munkából távol töltött idők terhelhetik (keresőképtelenség, vagy az Mt. 151. § (2) bekezdésében felsorolt esetek), ezeket az időket hozzá kell adni a ledolgozott munkaórák számához, vagy figyelmen kívül kell hagyni, mert a munkáltató a munkaidőkereten belül nem dolgoztathatja le a munkavállalóval a törvényben meghatározott okból távol töltött időt. Az Mt. 151. § (1) bekezdésben foglalt rendelkezés értelmében, ha a munkaviszonyra vonatkozó szabály elrendeli, a munkavállaló munkabérét távolléti díjára ki kell egészíteni, illetve a munkavégzés hiányában távolléti díjat kell fizetni. Távolléti díjat kell fizetni akkor is, […]