Egyedülálló családi pótlék igénye


Hogyan igényelhető egyedülállóként a családi pótlék?


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2015. július 28-án (282. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4803

[…] egyiknek sem áll fenn mással házassági életközössége, bejegyzett élettársi életközössége vagy élettársi kapcsolata, és akik nem állnak egymással egyenes ági rokonságban, vagy testvéri, féltestvéri kapcsolatban. Az egyedülálló fogalom szempontjából a különváltan élés, illetve az élettársi kapcsolat hiányának, fennállásának egyértelmű megállapítása okoz gondot a gyakorlat során, így sok esetben bizonyítási eljárást kell lefolytatni a tényállás tisztázása érdekében. Fentiek mellett az említett jogszabály több olyan élethelyzetet is felsorol, melyek bizonyítása esetében a családi pótlék magasabb összegben folyósítható. Többek között egyedülállónak kell tekinteni azt a szülőt, gyámot is, aki saját maga, illetve akinek a házastársa, élettársa közoktatási intézmény tanulója, felsőoktatási intézmény első oklevelet szerző hallgatója, és jövedelme nincs. Ebben az esetben a kérelemhez csatolni kell a tanulói, hallgatói jogviszony fennállásáról szóló közoktatási, felsőoktatási intézmény erről szóló igazolását. Családi pótlék folyósítása szempontjából egyedülálló az is, aki vakok személyi járadékában vagy fogyatékossági támogatásban részesül, továbbá aki megváltozott munkaképességű személyek ellátásában részesül, és egyéb jövedelme nincs. Nagy kört ölel fel azon személyek csoportja, akik nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, balettművészeti életjáradékban vagy átmeneti bányászjáradékban részesülnek, ha nyugdíjuknak, ellátásuknak összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, és egyéb jövedelmük nincs, ők szintén emelt összegben kérhetik az ellátást egyedülállóság címén. Ezen utóbbi esetekben a kérelemhez csatolni kell a nyugellátás, rehabilitációs járadék, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, balettművészeti életjáradék, átmeneti bányászjáradék, megváltozott munkaképességű személyek ellátása esetén a nyugdíjfolyósító szerv igazolását a nyugellátás formájáról és havi összegéről. Azok a személyek, akik időskorúak járadékában, rokkantsági járadékban, hadigondozási járadékban részesülnek, és egyéb jövedelmük nincs, illetve akik esetében az aktív korúak ellátására való jogosultságot megállapították, szintén egyedülálló összegben részesülhetnek családi pótlékban. A szociális és egyéb ellátás esetén az ellátás megállapításáról szóló határozat másolatát vagy a folyósító szerv igazolását kell benyújtani a kérelemmel egyidejűleg. Aki nem jogosult rá, de a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és más jövedelme sincs, szintén élhet ezzel a jogosultsággal. Az egyedülálló személy egyedülállóságának tényét, mint azt már leszögeztük, a fentiek szerint igazolni köteles. Ez alól […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.