Adóhatósági eljárás
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Megjelent a Társadalombiztosítási Levelek 178. számában (2010. augusztus 10.), 3050. kérdésszám alatt

Kérdés: Helyesen jártak-e el az eljáró adóellenőrök, amikor az APEH egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzése során nem közölték az ügyféllel az ellenőrzés célját? A kutatással és fejlesztéssel foglalkozó cégtől elkérték a megrendelőkkel kapcsolatos nyilvántartásokat, számlákat, illetve a velük kötött szerződéseket és azok teljesítésének teljes háttéranyagát, valószínűleg azért, hogy az így nyert adatok alapján a későbbiekben a vevőknél vizsgálatot kezdeményezzenek olyan adóra vonatkozóan (innovációs járulék), amelynek fizetésére az ellenőrzött cég nem köteles.
Válasz (részlet): […]kötelezett, melyeket a törvény összefoglalóan adókötelezettségnek nevez. Ezek ismeretében eldöntendő kérdés, hogy az adóhatóság eljárása mely adókötelezettség(ek) vizsgálatába illeszthető be. Úgy véljük, hogy egyikbe sem, mivel a felsorolt adókötelezettségek egyike sem vizsgálható ilyen "kiragadott" módon. Az adóhatóság olyan adatgyűjtést végzett a társaságnál, amely lényegében más adózó(k) adókötelezettségének teljesítésére irányult, és amelyre ilyenformán nem volt jogosultsága. A helyes eljárás az lett volna az APEH részéről, hogy az innovációs járulék fizetésére kötelezett[…]
ÍGY OLVASHATJA A TELJES VÁLASZT...
...ha látogató: elküldjük e-mailen*
*ingyenes választ
évente csak egyszer küldünk.

Keresés

Kérdésfeltevés Kérdésfeltevés Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére