Részlet a válaszból
Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2023. június 27-én (440. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 7566

[…] úgy kell kiadni, hogy a szabadság kiadása során a hét minden napja munkanapnak számít [tehát a munkáltató szabadnapja (kiegyenlítő napja is)], kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot [Mt. 124. § (2) bekezdés]. Munkaszüneti napra (január 1., március 15., nagypéntek, húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25–26.) szabadság akkor sem adható ki, ha a munkavállaló egyébként a beosztás szerinti munkaidőben ezeken a napokon munkát végezne. Ebben az esetben a szabadságot munkanapban kell nyilvántartani, és a távolléti díjat a munkavállaló megállapodás szerinti napi munkaideje alapján kell elszámolni, a beosztás szerinti napi munkaidőtől függetlenül. Ez tehát azt jelenti, hogy a munkavállaló bármely munkanapján megy szabadságra, az számára egy nappal csökkenti a még felhasználható éves szabadság mértékét. A második módszer szerint egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a szabadság az adott naptári évben úgy is kiadható, hogy a munkavállaló a munkaidő-beosztással azonos tartamra mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól. Ebben az esetben a kiadott szabadságot ezzel egyező óraszámban kell elszámolni és nyilvántartani. Ha tehát a munkavállaló munkaidő-beosztása alapján 12 órában végzett volna munkát, de szabadságot adtak ki neki, akkor 12 órára mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, a szabadságát 12 órával kell csökkenteni, és 12 órára járó távolléti díjat kell a részére megfizetni. Például egy 1981-ben […]