Parkolási igazolvány


Milyen feltételekkel kaphat ingyenes parkolásra jogosító igazolványt az a személy, akit leszázalékoltak, mert egy baleset miatt nagyon nehezen tud járni?


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2020. szeptember 15-én (384. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 6552

[…] korrigálható módon a látóképessége teljesen hiányzik, vagy aliglátóként minimális látásmaradvánnyal rendelkezik, és ezért kizárólag tapintó-halló életmód folytatására képes. Az is jogosult, akinek a hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére segédeszközzel sem képes, feltéve, hogy halláskárosodása 25. életévének betöltését megelőzően következett be, vagy halláskárosodása mellett a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad. Értelmi fogyatékosként az értelmi akadályozottsága genetikai, illetőleg magzati károsodás vagy szülési trauma következtében, továbbá tizennegyedik életévét megelőzően bekövetkező súlyos betegség miatt középsúlyos vagy annál nagyobb mértékű, vagy állapota a személyiség egészét érintő fejlődés átható zavara miatt, az autonómiatesztek alapján súlyosnak vagy középsúlyosnak minősíthető. Utoljára, de nem utolsósorban mozgásszervi fogyatékos az, akinek a mozgásrendszer-károsodása, illetőleg funkciózavara miatt helyváltoztatása a külön jogszabályban meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli, vagy a külön jogszabály szerinti mozgásszervi betegsége miatt állapota segédeszközzel eredményesen nem befolyásolható. Harmadik olyan feltétel, amely alapján valaki igazolványt igényelhet, az, ha az 1032/1971. Korm. határozat végrehajtásáról szóló 6/1971. M rendelet alapján 2001. július 1-jét megelőzően vaknak minősítették. A 2001-es határidő magyarázata az, hogy ezt a kormányhatározatot, a rendeletével együtt, a 2001. évben hatályon kívül helyezték. Ezt követően a vakok személyi járadékát már nem lehet megállapítani, a folyamatban lévő ellátásokat azonban tovább kell folyósítani. A vakok személyi járadékát ezt követően a fogyatékossági támogatás váltotta, melyet a járadékosok is megkaphattak, amennyiben igényelték.Jogosult még igazolványra az is, aki az 5/2003. ESzCsM rendelet szerint vaknak vagy gyengénlátónak, mozgásszervi fogyatékosnak, értelmi fogyatékosnak vagy autistának minősül, és ezt szakvéleménnyel vagy szakhatósági állásfoglalással igazolja. A betegség vagy fogyatékosság fennállásáról szóló igazolást gyermekklinika, gyermekszakkórház, kórházi gyermekosztály, szakambulancia, szakrendelő vagy szakgondozó intézmény szakorvosa adhatja ki, a gyermek kivizsgálását követően. A parkolásra jogosító igazolvány számos, a közlekedés más területén is használható, tehát több kedvezményt is igénybe lehet venni a segítségével. A mozgáskorlátozott személyt szállító jármű – amennyiben ennek feltételei adottak – a gyalogos, továbbá a gyalogos és kerékpáros övezetben közlekedhet és várakozhat. Mozgáskorlátozott személy, illetőleg az őt szállító jármű vezetője, a tilalom ellenére behajthat, ha úti célja a mindkét irányból behajtani tilos, motorkerékpárral behajtani tilos, segédmotoros kerékpárral behajtani tilos jelzőtáblával megjelölt úton […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.