Szociálishozzájárulásiadó- kedvezmény anyasági ellátásban részesülő munkavállaló után


Milyen időszakra vehető igénybe a szociálishozzájárulásiadó-kedvezmény az anya, illetve az apa után abban az esetben, ha mindketten ugyanannál a munkáltatónál állnak alkalmazásban, és a 2016. március 3-án született gyermekük után az anya 2016. február 1-jétől 2017. március 3-ig CSED-ben, majd GYED-ben részesült, a GYED folyósítása alatt a 2017. február 1-jétől március 3-ig tartó időszakban visszament dolgozni, 2017. március 4-től pedig az apa részesül GYES-ellátásban, amely mellett szintén munkát végez?


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2018. április 17-én (336. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5719

[…] forint) 19,5 százalékát, és egy éven keresztül a bruttó munkabér (maximum havi 100 ezer forint) 9,75 százalékát veszi figyelembe a szociális hozzájárulási adó elszámolásakor. E háromévi kedvezménylehetőség kihasználására a folyósítás megszűnését követő 45. hónap végéig van lehetőség. A 45 hónapot az édesanya esetében 2018 márciusától kell számolni, ami azt jelenti, hogy vele kapcsolatban a munkáltató legkésőbb – természetesen figyelembe véve a 3 éves maximumidőszakot – 2021 decemberéig élhet kedvezménnyel, míg az édesapa esetében a 45 hónap el sem kezdődött, hiszen jelenleg is GYES-ben részesül.A kedvezményt a munkáltató a feltételek fennállását igazoló, az anyasági ellátást folyósító egészségbiztosítási szerv, társadalombiztosítási kifizetőhely, családtámogatási feladatokat ellátó […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.