Részlet a válaszból
Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2009. január 13-án (142. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2434

[…] a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek esetén a szabadságot legkésőbb a tárgyévet követő év június 30-áig, kollektív szerződés rendelkezése esetén a tárgyévet követő év december 31-ig volt köteles kiadni. 2007. április 1-jétől viszont az alábbi szabály van érvényben: a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve a működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadságot legkésőbb az esedékesség évét követő év március 31-ig, kollektív szerződés rendelkezése esetén az esedékesség évét követő év június 30-ig köteles kiadni a szabadságot. Fontos megjegyezni, hogy ilyen esetben is legfeljebb a rendes szabadság egynegyedét lehet a következő évre átvinni. A jogszabály meghatározza a kivételesen fontos gazdasági érdek fogalmát, korábban ugyanis nehezen lehetett bizonyítani, hogy a munkáltató valóban indokolt esetben nem adja ki a szabadságot. Kivételesen fontos gazdasági érdeknek kell tekinteni tehát a rendes szabadság kiadásával kapcsolatos, a munkaszervezéstől független olyan körülményt, amelynek felmerülése esetén a rendes szabadságnak az esedékesség évében teljes mértékben történő kiadása a munkáltató gazdálkodását meghatározó módon hátrányosan befolyásolná. Erre a munkáltató csak akkor hivatkozhat, ha olyan helyzet áll elő, amit a munka ütemezésével, jobb megszervezésével nem tud megoldani. Ennél súlyosabb esetben, amikor a munkáltató működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok, különösen baleset, elemi csapás vagy súlyos kár, továbbá az életet, egészséget, testi épséget fenyegető közvetlen és súlyos veszély áll fenn, akkor a rendes szabadság egynegyedét meghaladó rész is kiadható a következő évben (de legkésőbb március 31-ig, kollektív szerződés rendelkezése esetén a június 30-ig). A szabadság tárgyévet követő évben történő kiadása előfordulhat a munkavállaló betegsége vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén is, ilyenkor az akadályoztatás (betegség) megszűnésétől számított harminc napon belül kell kiadni a szabadságot. Ebben az esetben tehát nem érvényesül a szabadság egynegyedének átvitelére vonatkozó szabály. Ha a munkáltató a szabadságot nem adta ki a jogszabályban előírt időben, az nem eredményezi a szabadság elvesztését. A munkavállaló munkaviszonya megszűnésétől számítva három éven belül tudja a ki nem adott szabadság megváltását, megfizetését kérni. A munkaügyi hatóság elvben a szabadsággal kapcsolatosan valamennyi jogszabályban előírt, illetve kollektív szerződésben foglalt rendelkezést vizsgálhatja. A gyakorlatban – főként a munkavállalók erre irányuló bejelentései miatt – a következő kérdések vizsgálata jellemző: 1. A szabadság tárgyévi kiadására vonatkozó szabályok érvényesülése Ennek keretében – nagyrészt a […]