Részlet a válaszból
Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2005. március 22-én (55. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 986

[…] időket kell figyelembe venni. A szociálpolitikai egyezmények jellemzői: Ezeket az egyezményeket a nyugellátások megállapítása szempontjából két csoportra oszthatjuk: időarányos teherviselés elvén alapuló, illetve ún. területi elven alapuló egyezményekre. Az időarányos teherviselés elve alapján a Bulgáriával, Csehszlovákiával, Jugoszláviával és Lengyelországgal kötött egyezményekben az időarányos teherviselés elve érvényesül(t) a nyugellátások megállapítása során. Ennek alapján a nyugellátásra vonatkozó igényt mindkét szerződő ország illetékes szervei a saját jogszabályaik szerint bírálják el, a mindkét országban szerzett szolgálati idő egybeszámításával. Mindkét ország társadalombiztosítási szerve az ily módon megállapított nyugellátásnak a saját területén szerzett szolgálati idő tartamára eső arányos részét folyósítja a jogosult részére. Ha például valamely személy a magyar-jugoszláv szociálpolitikai egyezmény hatálya alá tartozik, mert a volt Jugoszlávia területén 13 évet dolgozott, majd Magyarországra költözött és itt további 19 évet dolgozott, nyugdíját a két időszakot egybeszámítva, 32 év szolgálati idő alapján fogják megállapítani. Magyarországtól a nyugdíj 19/32-ed részét, a magyar biztosításban szerzett szolgálati idővel arányos nyugdíjrészt, Jugoszlávia illetékes utódállamától 13/32-ed nyugdíjrészt fog kapni. A Romániával és a Szovjetunióval kötött egyezmények mind a nyugellátás, mind a társadalombiztosítás egyéb ellátásai tekintetében a területi elven alapulnak. Az ellátásokat mindkét szerződő fél területén szerzett szolgálati idők figyelembevételével annak a szerződő országnak a társadalombiztosítási szerve állapítja meg a saját jogszabályai szerint és folyósítja a saját terhére, melynek területén a jogosult személy állandó lakóhelye van. Ha az ellátásban részesülő személy áttelepül a másik szerződő ország területére, az ellátás folyósítását be kell szüntetni, és a továbbiakban annak a szerződő országnak az illetékes szerve köteles áttelepülését követően az ellátásokat a saját jogszabályai szerint megállapítani és saját terhére folyósítani, amelynek területén a jogosult új állandó lakóhelye van. Azaz a területi elv alapján az az ország fogja a nyugellátást megállapítani és folyósítani, melynek területén él a nyugdíjat igénylő, a megelőzőleg a másik országban szerzett szolgálati időt úgy kell tekinteni, mintha azt az adott országban szerezte volna. A szociális biztonsági egyezmények jellemzői: Ezen államközi megállapodások már ún. elszámolásos szerződések, melyeknél minden ellátást azon állam társadalombiztosítási szerve fizet, amelynél a jogosult biztosítva van vagy volt (azaz munkaviszonyban vagy azzal azonosan kezelendő jogviszonyban áll, vagy olyan helyzetben, mely elismerendő jogosultságot adó időszaknak). Annak a ténynek, hogy a személy éppen melyik országban tartózkodik, ezen jogosultsági szempontból nincs jelentősége. A megállapodások alapvető elvei biztosítják, hogy – a munkavállalók azáltal, hogy másik országban vállalnak munkát, ne kerüljenek ki a kötelező társadalombiztosításból. Biztosításuk elbírálásánál a munkavégzés helye szerinti ország szabályai az érvényesek, nem az állandó lakóhely szabályai, – nemzeti hovatartozástól függetlenül egyenlő bánásmódban részesüljenek az adott állam polgáraival, – a szerzett jogok megtartása biztosítva legyen (egy adott országban szerzett nyugdíjjogosító feltétel átvihető, érvényesíthető legyen a másik országban is), – a biztosítási idők összeszámítása (az előző szabályhoz kötődő, az egyes országokban szerzett biztosítási időszakok egybeszámítására vonatkozó szabály). A kétoldalú (akár szociálpolitikai, akár szociális biztonsági egyezmények szerinti, ezen két biztosítási szempontú megközelítésnek elsősorban az ellátásokat fizető államok szempontjából van jelentősége, kisebb mértékben a nyugdíjat igénylő személy részéről) egyezmények tehát lehetővé teszik, hogy a személy élete folyamán a nyugdíjához szerzett szolgálati időket megőrizhesse akkor is, ha költözött az egyes szerződő országok között. Ebben a nemzetközi nyugdíjszabály-környezetben jelent meg az Európai Unióhoz történt csatlakozástól az 1408/71 EGK rendelet, melyet a szokásos uniós elnevezéssel koordinációs rendeletnek neveznek. A koordinációs jelzőnek nagy jelentősége van ebben az esetben a következők miatt: Tudjuk, hogy egy nagy létszámú, most már 25 tagállamot számláló nemzetközi közösséghez való tartozás, a közösség működőképessége érdekében nem egyszerű dolog. Az Európai Unión belül ennek az együttműködésnek két formája létezik: – bizonyos kérdésekben harmonizáció történik, azaz a tagállamoknak azonossá kell tenni szabályaikat az adott területen, – más kérdéseknél koordináció valósul meg, azaz a tagállamok megtartják nemzeti szabályaikat, de biztosítani kell azok együttalkalmazását a többi tagállam szabályaival. Társadalombiztosítási téren a koordináció érvényesül, vagyis a tagállamok megtartják saját társadalombiztosítási rendszerüket, csak azok összekapcsolását (pl. a másik tagállamban szerzett biztosítási idő figyelembevételét) kell megteremteni. Nem válik tehát egyformává a nyugdíjkorhatár, vagy nem lesz azonos mértékű a rokkantsághoz szükséges munkaképesség-csökkenés. Megmaradnak az eltérések a nyugellátások terén, melyek közül említünk néhányat: – az EU-ban eltérőek a nyugdíjkorhatárok (a legalacsonyabb korhatár: 60 év Franciaországban, legmagasabb: 67 év Dániában, általánosnak a 65 éves korhatár tekinthető), – a nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati idő is szinte országonként változó, – a rokkantság eltérő foka (a munkaképesség 25 százalékos elvesztésétől: Svédország, a 100 százalékosig: Egyesült Királyság, mindennel találkozhatunk), – az eltérő nyugdíjrendszerek a rokkantság terén (egyesek a biztosítási idők hosszától függnek, mások ettől függetlenek). Ezt a változatosságot az EU koordinációs szabályai terelik olyan mederbe, hogy egy-egy életpálya kapcsán ezek a dolgok mégis egymáshoz tudjanak kapcsolódni. Nézzük meg az uniós nyugdíjszabályokat: Az öregségi nyugdíjak megállapításával kapcsolatban merül fel a legtöbb kérdés. A legfontosabb nyugdíj-megállapítási elemek a következők: A nyugdíjjogosultság megnyílása Mivel a tagállami szociális biztonsági rendszerek szabályozása rendkívül változatos képet mutat a nyugdíjkorhatárok tekintetében, a nyugdíjkorhatárok nem egységesek, ezért a nyugdíj-megállapításra a tagállamokban eltérő időpontokban kerülhet sor. Előfordulhat, hogy a nyugdíj megállapítását annyiszor kell kérnie a jogosultnak, ahány eltérő nyugdíjkorhatárt alkalmazó tagállam szociális biztonsági rendszerében biztosított volt. A biztosítási idők összeszámítása Az érintett tagállamok biztosításiidő-igazolása alapján történik. A biztosítási idők összeszámításának elve szerint ugyanazon időszak csak egyszeresen kerülhet figyelembevételre. Ez azt jelenti, hogy azok a személyek, akik a korábbi külföldi munkavállalásuk idejére magyar biztosítási idő szerzése érdekében járulékot fizettek a magyar nyugdíjrendszerben, és egyidejűleg a külföldi szociális biztonsági rendszerben is biztosítottak voltak, függetlenül a többes járulékfizetéstől, ezen időszaknak csak egyszeres beszámítására számíthatnak a nyugdíj-megállapításnál. A nyugdíjak megállapítása szükség esetén két módszerrel történik: 1. lépcső: Nemzeti nyugdíj kiszámítása. Valamennyi tagállam, amelyben az érintett személy az adott ország jogszabályaiban előírt szükséges biztosítási időt megszerezte és jogosultsága megállapítható, kizárólag ezen idők alapján kiszámítja az öregségi nyugdíj összegét. Erre nem kerül sor, ha az adott tagállam jogszabályaiban előírt jogosultsági feltételeket az ott szerzett biztosítási idővel nem teljesítik. 2. lépcső: Arányos (pro rata) nyugdíjszámítás. Ezen belül két lépésben kell a számítást elvégezni. Először: valamennyi tagállamban szerzett biztosítási idők összeszámítása és saját nemzeti jogszabályok alapján a nyugdíj megállapítása oly módon, mintha az összes biztosítási időt ott szerezte volna meg a nyugdíjigénylő. Másodszor: a biztosítási idők arányosítása, azaz annak a nyugdíjrésznek a kiszámítása, amelyet a megállapító ország az ott teljesített biztosítási idők arányában folyósítani köteles. Példa: Egy adott személy egymás után az Európai Unió négy tagállamában dolgozott munkavállalóként, és ennek következtében négy különböző ország szociális biztonsági rendszerében volt kötelezően biztosított. Biztosítottként teljesítette járulékfizetési kötelezettségét, és biztosítási (szolgálati) időt szerzett a következők szerint: Magyarországon: 10 év Németországban: 4 év Spanyolországban: 6 év Ausztriában: 12 év Első lépésben a biztosítási idők összeszámításával -32 év - és kizárólag a nemzeti jogszabályok alkalmazásával megállapításra kerül a nyugdíj ún. elméleti öszszege, amelyet akkor kapna a jogosult, ha valamennyi biztosítási időt csak egy tagállamban szerezte volna meg. Második lépésben történik a folyósításra kerülő nyugdíjrészek arányosítása. […]