Terhesség miatti orvosi vizsgálat


Kötelezhető-e az állapotos munkavállaló orvosi igazolás bemutatására, vagy kiveheti-e a szabadságát azokon a napokon, amikor orvosi vizsgálatra kell mennie? Kiveheti-e az egész éves szabadságát abban az esetben, ha a szülés várható időpontja 2007. augusztus vége, vagy időarányosan kell kiadni?


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2007. július 31-én (109. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1865

[…] azt a megoldást is, hogy szabadságát veszi igénybe az orvosi vizsgálatok idejére – hiszen a szabadság a szülés évében is teljes mértékben megilleti, arányosítani csak az év közben kezdődő munkaviszony esetében kell –, a munkáltató azonban megtagadhatja a szabadság kiadását. A szabadság kiadásának időpontját ugyanis - a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató határozza meg, és kizárólag az alapszabadság egynegyedét köteles a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kiadni. Ez alapján tehát a munkáltató döntésén múlik, hogy milyen eljárást alkalmaz. A dolgozó egyébként hamarosan szülési szabadságra lesz jogosult, hiszen az Mt. 138. §-a szerint a terhes, illetőleg a szülő nőt huszonnégy hét szülési szabadság illeti meg. Ezt úgy kell kiadni, hogy négy hét lehetőleg a szülés várható időpontja elé essen. A szülési szabadság idejére a dolgozót terhességi-gyermekágyi […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.