52 cikk rendezése:
1. cikk / 52 Fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállaló I.
Kérdés: Meg kell fizetnie a munkáltatónak az egészségügyi szolgáltatási járulékot a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalója után abban az esetben is, ha a dolgozó egyébként egyéni vállalkozóként biztosított, és így egészségügyi szolgáltatásra is jogosultságot szerzett? Milyen összeggel veszik figyelembe ezt az időszakot a nyugdíjszámítás során?
2. cikk / 52 Fizetés nélküli szabadság
Kérdés: Kötelezett egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére a munkavállaló abban az esetben, ha 15 nap fizetés nélküli szabadságot kért, amelyet a munkáltatója engedélyezett számára? Csökkenteni kell az éves fizetett szabadságát arányosan a fizetés nélküli szabadságra tekintettel, illetve ez idő alatt a statisztikai állományi létszámba beszámítható-e a munkavállaló?
3. cikk / 52 GYES-ben részesülő egyéni vállalkozó
Kérdés: Mentesül a minimumjárulék-fizetési kötelezettség alól a munkaviszonyban is álló egyéni vállalkozó a GYES időtartama alatt, tekintettel a Tbj-tv. vonatkozó szabályaira is, amely szerint a munkaviszonyban álló dolgozók biztosítási jog-viszonya a GYES alatt is fennáll?
4. cikk / 52 Rehabilitációs járadékban részesülő munkavállaló táppénze
Kérdés:
Helyesen járt el a kifizetőhely az alábbi esetben? A 2009. október 19-től rehabilitációs járadékban részesülő munkavállaló 2015. január 26-tól 7 órás munkaviszonyban dolgozik jelenlegi munkáltatójánál. 2011. április 18-tól 2012. november 30-ig óvodában dolgozott, 2012. október 6-án gyermeke született, és 2013. február 1-jétől GYES-ben részesül. A dolgozó gyermekápolási táppénzt igényelt 2015. február 2-től február 9-ig 3 éven aluli gyermeke után, ezért a kifizetőhely 50 százalékos táppénzt számfejtett 2015. február 8-ig, február 9-re pedig fizetés nélküli szabadságot kapott.
5. cikk / 52 Pótszabadság igénybevétele
Kérdés: Kiveheti a kismama a születendő gyermeke után a születés évére járó két nap pótszabadságot a gyermek születése előtt, vagy csak utólagosan a GYES-ről való visszatérés után? Kell-e nyilatkozniuk a szülési szabadságon, illetve GYED-en lévő kismamáknak a gyermekek után járó pótszabadság igénybevételéről? Ha igen, ezt minden naptári évben meg kell tenniük, vagy elegendő a munkába való visszatéréskor egyben? A TGYÁS 168 napjára, valamint a GYED első 6 hónapjára is időarányosan egy-egy nap pótszabadság jár?
6. cikk / 52 Munkaviszony visszamenőleges megszüntetése
Kérdés: Hogyan szüntethető meg jogszerűen a munkavállaló munkaviszonya, illetve hogyan kell elszámolni a szabadságot az alábbi esetben? Egy 2009. június hóban megvásárolt betéti társaságnak 2007. november 1-jétől volt egy főfoglalkozású alkalmazottja, az eladó felesége, aki 2008. május 24-én szült, és a társaság értékesítésének időpontjában GYED-ben részesült, majd 2011. május 24-ig GYES-t kapott. A cég új tulajdonosainak erről nem volt tudomása, a vásárlás során "0"-s igazolást kértek, amit meg is kaptak. A betéti társaság 2008. november és 2009. június között nem küldte be a 08-as jelű bevallásokat. Az érintett munkavállaló a GYES lejártát követően bejelentkezett egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére, nyilvántartásba vétele megtörtént, azóta is fizeti a közterhet, és most kérte munkaviszonya visszamenőleges megszüntetését 2011. május 24-i dátummal.
7. cikk / 52 GYED-ről visszatérő munkavállaló szabadsága
Kérdés: Ki tudja venni a szabadságát a munkába állás előtt az a munkavállaló, aki 2010. december 30-án született gyermeke után GYED-ben részesült, amelynek lejárta után vissza szeretne menni dolgozni? Mennyi időre jár a szabadság ebben az esetben?
8. cikk / 52 Apa szabadsága GYES idejére
Kérdés: Jogosult lesz az édesapa a fizetés nélküli szabadság első évére járó szabadságra abban az esetben, ha az édesanya a hármas ikreik után a gyermekek 3 éves koráig TGYÁS-ban, GYED-ben és GYES-ben részesült, ezt követően munkába állt, és az édesapa igényelte a GYES-t, aki most az ellátás folyósítása mellett szintén munkába kíván állni? A gyermekek közül az egyik tartósan beteg, ezért igényli az édesapa a GYES továbbfolyósítását. Az édesanya részére a fizetés nélküli szabadság első évére a szabadságot kiadták.
9. cikk / 52 GYES-ről visszatérő munkavállaló szabadsága
Kérdés: Hogyan kell a gyakorlatban alkalmazni a régi Mt. 130. §-a (1) bekezdésének c) pontját, azaz mikortól jár a gyermek gondozása vagy ápolása miatt kapott fizetés nélküli szabadság első hat hónapjára és nem az első évére a szabadság? Hogyan kell kiszámítani a szabadságot annak a munkavállalónak az esetében, aki 2012. április 1-jén tér vissza a GYES-ről dolgozni?
10. cikk / 52 GYES-ről visszatérő munkavállaló szabadsága
Kérdés: Munkába állása után hány nap szabadságra lesz jogosult egy 1982. december 13-án született munkavállaló, aki eddig fizetés nélküli szabadságon volt 2009. május 27-én született gyermekével, és 2012. május végén visszamegy dolgozni a munkáltatójához, ahol 2006 augusztusa óta dolgozik?