GYES lejárta előtt visszatérő munkavállaló

Kérdés: Köteles a munkáltató mindenféleképpen munkát biztosítani a munkavállalónak abban az esetben, ha a gyermek 3 éves koráig fizetés nélküli szabadságot igényelt, GYES-ben részesül, most viszont a gyermek 2. életévének betöltése után úgy döntött, hogy mégis visszamenne dolgozni? A munkavállaló vezető állásúnak minősül, napi munkaideje 8 óra volt, amit most 6 órásra szeretne módosítani. A munkáltató vezető állású munkavállalóként nem tudja 6 órában foglalkoztatni, mert ez a munkakör nem látható el részmunkaidőben, ezért javasolta a munkakör megváltoztatását. Az új munkakör betöltése egy másik munkavégzési helyen lenne, mint ahol a munkavállaló a szülés előtt dolgozott, mert az a részleg, amelynél a munkáját végezte, és ahová a cég vissza tudná venni, elköltözött, illetve részben meg is szűnt, a munkavállaló azonban ezt a megoldást nem akarja elfogadni, mert az új munkavégzési hely lényegesen távolabb van az otthonától, mint a korábbi. A munkáltató a munkavállaló korábbi munkakörére 3 éves határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott egy másik munkavállalót.
Részlet a válaszából: […] ...tizenhat éves koráig, ha gyermekét egyedül neveli, valamint– hozzátartozójának tartós, személyes gondozása esetén, továbbá, ha– a rehabilitációs szakértői szerv legalább ötvenszázalékos mértékű egészségkárosodását megállapította.Megjegyzendő, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 12.

Rokkantsági ellátás

Kérdés: Beadhatja 2018. május 26-a után a rokkantsági ellátás iránti kérelmet a magánszemély abban az esetben, ha a komplex felülvizsgálaton 2015-ben "C2" minősítést kapott, foglalkoztatási rehabilitációja nem javasolt, de a kérelmét elutasították a szükséges biztosítási idő hiánya miatt? Az igénylő időközben megszerezte a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül szükséges 1095 nap biztosítási időt. Hogyan kell benyújtania az igénylést, és mennyi lesz az ellátás összege? Meg kell jelennie újra az orvosi bizottság előtt, ha a 2015-ös kérelem elutasításában az szerepel, hogy a felülvizsgálat ideje 2018. november hó?
Részlet a válaszából: […] ...III. Kerület Járási Hivatalánál (1035 Budapest, Váradi u. 15.) is. Az adatlap letölthető a http://www.kormanyhivatal.hu/hu/budapest/hirek/rehabilitaciol-ellatas vagy a http://nrszh.kormany.hu/letoltheto-nyomtatvanok oldalról is.Külföldön élő, tartózkodó kérelmező esetén,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.

Pótszabadság határozott idejű munkaviszony esetén

Kérdés: Jogosult a 25 év alattiak pótszabadságára egy kormányhivatali munkahelyen határozott idejű munkaszerződés alapján dolgozó munkavállaló?
Részlet a válaszából: […] ...pótszabadsága;– az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát dolgozó munkavállaló pótszabadsága;– a rehabilitációs szakértői szerv által megállapítottan legalább ötvenszázalékos mértékű egészségkárosodással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 24.

Munkaviszony megszüntetése táppénz lejárta után

Kérdés: Köteles a munkáltató végkielégítést fizetni annak a munkavállalójának, akinek lejárt az egy­éves táppénzes időtartama, és időközben beadta a rokkantsági ellátás iránti kérelmét? Ki kell adni a munkavállaló részére a ki nem vett szabadságot attól az időponttól, amikor az orvos keresőképes állományba vette az egyéves táppénzes időtartam lejárta miatt? Van egyéb kötelezettsége a munkáltatónak ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...a munkahelyen egészségügyi alkalmasságának megfelelő munkakört felajánlani, ha van ilyen betöltetlen munkakör. A foglalkoztatási rehabilitáció a jelenlegi szabályozási rendszerben nem a munkáltatók kötelezettsége, az az állami intézményrendszer feladata. Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 26.

Bányász dolgozók keresetkiegészítése

Kérdés: Milyen kiegészítésre jogosult az a munkavállaló, aki hosszú éveket dolgozott a bányászatban a föld alatt, de tavaly súlyos balesetet szenvedett, ezért a korábbi munkáját már nem tudja végezni?
Részlet a válaszából: […] ...teljesülése esetén akkor is jár, ha a dolgozót a betanítás vagy képzés ideje alatt a munka végzése alól felmentették. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (a továbbiakban: NRSZH) szakmai irányítása alá tartozó, a fővárosi és megyei...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 14.

Megváltozott munkaképességű munkavállaló

Kérdés: Jogosult lehet visszamenőlegesen 6 hónapra a rokkantsági ellátásra az a munkavállaló, aki hónapok óta krónikus betegségben szenved, és 2015. január 15-én éri el az utolsó 5 éven belül előírt 1095 napi szolgálati időt az ellátás megállapításához? Az igénylés beadásának napján állhat még munkaviszonyban, részesülhet táppénzben vagy munkanélküli-ellátásban? Milyen rendszeres pénzellátás folyósítása akadályozhatja meg a rokkantsági ellátásra való jogosultságot? Milyen közterhekkel, illetve kedvezményekkel számoljon a vállalkozás, amennyiben tovább foglalkoztatja a rokkantsági ellátásban részesülő munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...képező jövedelme három egymást követő hónapon keresztül meghaladja a minimálbér 150 százalékát, tehát a 152 250 forintot, míg– a rehabilitációs ellátásban részesülő munkavállaló pénzbeli ellátásának a folyósítását akkor kell megszüntetni, amennyiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 25.

Bányászati dolgozók keresetkiegészítése

Kérdés: Valóban jogosult valamilyen ellátásra az a személy, aki sokáig bányászként dolgozott, de megbetegedett, ezért nem folytathatta a munkáját, így most portásként helyezkedett el? Mi ez az ellátás, és hogyan igényelhető?
Részlet a válaszából: […] ...alól felmentették.Azt, hogy mely dolgozó egészségkárosodása éri el a 29 százalékos mértéket, egy orvosi bizottság dönti el. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szakmai irányítása alá tartozó, a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakigazgatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 18.

Rehabilitációs ellátásban részesülő személy munkavállalása

Kérdés: Milyen feltételekkel vállalhat munkát 2013-ban az a rehabilitációs ellátásban részesülő személy, aki 2011. december 31-ig szociális járadékban részesült?
Részlet a válaszából: […] ...előtt több mint öt évvel álló, vagyis 1954. december 31-ét követően született, rendszeres szociális járadékban részesülők ellátása rehabilitációs ellátássáváltozott.A rehabilitációs ellátásban részesülők 2013-ban eltérő feltételek mellett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 16.

40 százalékos egészségkárosodott nő ellátásai

Kérdés: Milyen ellátásra lehet jogosult egy 1956-ban született női dolgozó, aki 2010. november 2-ától táppénzen volt, amely az OEP értesítése szerint 2011. október 19-én lejárt, de jelenleg is keresőképtelen, a volt munkakörét nem tudja ellátni, és a rehabilitációs hivatal szerint 40 százalékos egészségkárosodása van, tehát rokkantsági nyugdíjra nem jogosult? A munkavállaló elismert szolgálati ideje 2009. december 31-ig 35 év. Meg lehet-e szüntetni a munkaviszonyt ebben az esetben, és lemondhat-e a felmondási időről a munkavállaló, ha a munkáltató elengedi?
Részlet a válaszából: […] ...igényét nem terjesztette elő a lakóhelye szerintiilletékes nyugdíj-biztosítási igazgatóságon, akkor 2012-ben egészségi állapotaalapján rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásra (együtt: megváltozottmunkaképességű személyek ellátásai) lehet jogosult....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 28.

Megváltozott munkaképességű munkavállaló

Kérdés: Ki minősül megváltozott munkaképességű dolgozónak a rehabilitációs hozzájárulás kiváltása szempontjából? Figyelembe vehető-e ebből a szempontból egy rokkantnyugdíjas személy, függetlenül attól, hogy kap-e ellátást vagy nem?
Részlet a válaszából: […] ...rehabilitációs hozzájárulás – melynek összege 2010-tőldrasztikusan változik, hiszen 964 500 forintra nő – kiváltása szempontjából a177/2005. Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott személyikört lehet figyelembe venni. E szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 15.
1
2