20 cikk rendezése:
1. cikk / 20 GYES lejárta előtt visszatérő munkavállaló
Kérdés: Köteles a munkáltató mindenféleképpen munkát biztosítani a munkavállalónak abban az esetben, ha a gyermek 3 éves koráig fizetés nélküli szabadságot igényelt, GYES-ben részesül, most viszont a gyermek 2. életévének betöltése után úgy döntött, hogy mégis visszamenne dolgozni? A munkavállaló vezető állásúnak minősül, napi munkaideje 8 óra volt, amit most 6 órásra szeretne módosítani. A munkáltató vezető állású munkavállalóként nem tudja 6 órában foglalkoztatni, mert ez a munkakör nem látható el részmunkaidőben, ezért javasolta a munkakör megváltoztatását. Az új munkakör betöltése egy másik munkavégzési helyen lenne, mint ahol a munkavállaló a szülés előtt dolgozott, mert az a részleg, amelynél a munkáját végezte, és ahová a cég vissza tudná venni, elköltözött, illetve részben meg is szűnt, a munkavállaló azonban ezt a megoldást nem akarja elfogadni, mert az új munkavégzési hely lényegesen távolabb van az otthonától, mint a korábbi. A munkáltató a munkavállaló korábbi munkakörére 3 éves határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott egy másik munkavállalót.
2. cikk / 20 Ikergyermekek után GYES-ben részesülő édesanya keresőtevékenysége
Kérdés: Ikergyermekek után GYES-ben részesülő édesanya keresőtevékenységére vonatkozik bármilyen kereseti korlát a gyermekek 3 éves korát követően?
3. cikk / 20 GYES-en lévő kismama munkavállalása
Kérdés: Vállalhat részmunkaidőben munkát egy GYES-en lévő kismama, aki a munkahelyén fizetés nélküli szabadságot igényelt és kapott a gyermek 3 éves koráig, és ezalatt egy másik munkáltatónál kíván elhelyezkedni? Be kell jelentenie a jelenlegi munkáltatójánál, hogy egy másik cégnél fog dolgozni?
4. cikk / 20 Nyugdíjjárulék GYES melletti munkavégzés esetén
Kérdés: Helyesen jár el a munkáltató, ha nem von nyugdíjjárulékot annak a munkavállalónak a jövedelméből, aki a GYES lejárta után visszament dolgozni, de időközben újra kapja a GYES-t is, mert a gyermeke beteg lett?
5. cikk / 20 GYES lemondása
Kérdés: Le kell mondania a GYES-t a szabadság idejére annak a kismamának, aki az ellátás ideje alatt 2012. augusztus 1-jétől vissza kíván menni dolgozni napi 6 órában, és a munkába állás előtt kiveszi a felhalmozódott szabadságát 2012. július 6-tól július 31-ig? A munkavállaló a GYES igénybevétele előtt napi 8 órában dolgozott.
6. cikk / 20 GYES-en lévő munkavállaló másodállása
Kérdés: Vállalhat másodállást egy jelenleg GYES-en lévő, napi 6 órás munkaviszonyban dolgozó személy úgy, hogy ez ne veszélyeztesse az ellátását? A munka egy amerikai cég újsághirdetésének szerkesztése lenne. Hogyan kell teljesíteni az adófizetési kötelezettséget ebben az esetben a másodállás után?
7. cikk / 20 GYES mellett dolgozó munkavállaló szabadsága
Kérdés: Mennyi szabadság jár 2011-re annak a kismamának, aki októbertől GYES mellett dolgozik?
8. cikk / 20 GYES mellett munkába álló dolgozó szabadsága
Kérdés: Hogyan jár el helyesen a munkáltató a szabadság kiadásával kapcsolatban, ha munkavállalója, akinek gyermeke 2009. március 22-én született, GYES-en van vele 2011. március 23-tól, és GYES mellett visszajönne dolgozni 2011. szeptember 1-jétől? A gyermek beteg, tehát előreláthatóan 10 éves koráig lesz GYES-en a munkavállaló.
9. cikk / 20 GYES mellett munkát végző munkavállaló táppénze
Kérdés: Helyes-e a 2011. január 24-én kezdődő gyermekápolási táppénz alapjának megállapítása a szerződés szerinti jövedelem alapján, annak a munkavállalónak az esetében, aki 2005. március 21-től áll munkaviszonyban, 2008. november 14-től 2010. szeptember 30-ig TGYÁS-ban és GYED-ben részesült, 2010. október 1-jétől GYES-t igényelt, és november 1-jétől munkába állt, a munkaideje azonban heti 40 óráról heti 30 órára csökkent és ezzel arányosan csökkent a munkabére is? Megszakításnak minősül-e a GYES időszaka ebben az esetben?
10. cikk / 20 Szabadság kiadása GYES melletti munkavállalás esetén
Kérdés: Ki kell-e adni a szabadságot a munkába állás előtt, illetve meg kell-e szüntetni a GYES-t a szabadság igénybevételének időtartama alatt abban az esetben, ha a munkavállaló szülése előtt heti 40 órában dolgozott, a GYED letelte után igényli a GYES-t, és vissza kíván menni dolgozni?