50 cikk rendezése:
11. cikk / 50 GYES lejárta előtt visszatérő munkavállaló
Kérdés: Köteles a munkáltató mindenféleképpen munkát biztosítani a munkavállalónak abban az esetben, ha a gyermek 3 éves koráig fizetés nélküli szabadságot igényelt, GYES-ben részesül, most viszont a gyermek 2. életévének betöltése után úgy döntött, hogy mégis visszamenne dolgozni? A munkavállaló vezető állásúnak minősül, napi munkaideje 8 óra volt, amit most 6 órásra szeretne módosítani. A munkáltató vezető állású munkavállalóként nem tudja 6 órában foglalkoztatni, mert ez a munkakör nem látható el részmunkaidőben, ezért javasolta a munkakör megváltoztatását. Az új munkakör betöltése egy másik munkavégzési helyen lenne, mint ahol a munkavállaló a szülés előtt dolgozott, mert az a részleg, amelynél a munkáját végezte, és ahová a cég vissza tudná venni, elköltözött, illetve részben meg is szűnt, a munkavállaló azonban ezt a megoldást nem akarja elfogadni, mert az új munkavégzési hely lényegesen távolabb van az otthonától, mint a korábbi. A munkáltató a munkavállaló korábbi munkakörére 3 éves határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott egy másik munkavállalót.
12. cikk / 50 Igazolatlan hiányzás
Kérdés: Fennáll az igazolatlan hiányzás szombaton és vasárnap is abban az esetben, ha a munkavállaló csütörtökön és pénteken nem jelent meg a munkahelyén, és semmilyen módon nem igazolta a távolmaradását? A munkavállaló munkavégzésre történő rendelkezésre állási kötelezettsége munkaszüneti napon vagy szombat-vasárnap pihe-nőnapon is fennáll, mivel a munkáltató rendkívüli munkaidőt rendelhet el a feltételek fennállása esetén szombatra és vasárnapra is, aminek az igazolatlan hiányzás okán nem tudott volna eleget tenni.
13. cikk / 50 GYED-ben részesülő munkavállaló szabadságmegváltása
Kérdés: Munkavégzés és munkaszerződés módosítása hiányában melyik évre vonatkozó minimálbér alapján kell megállapítani egy munkáltatói jogutódlás során átvett, gyermekgondozási díjban részesülő munkavállaló szabadságmegváltását? A jogviszony létesítése időpontjában, vagy a kilépés időpontjában hatályos minimálbért kell figyelembe venni ebben az esetben?
14. cikk / 50 Táppénzre nem jogosult keresőképtelen munkavállaló
Kérdés: Hogyan kell eljárnia a társadalombiztosítási kifizetőhellyel nem rendelkező munkáltatónak abban az esetben, ha egy több év óta teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalója 2017. december-2018. január hónapokban 30 napot meghaladó fizetés nélküli szabadságot vett igénybe, 2018 márciusától pedig keresőképtelen, de a hosszú fizetés nélküli szabadság miatt csak 2018. május 28-ig volt jogosult táppénzre? A munkavállaló nem tud munkát végezni, kórházi, illetve háziorvosi igazolással is alá tudja támasztani a keresőképtelenség tényét, de semmilyen ellátásra nem jogosult. Fennáll ebben az esetben a biztosítási jogviszony, vagy fizetnie kell maga után az egészségügyi szolgáltatási járulékot?
15. cikk / 50 Pótszabadság határozott idejű munkaviszony esetén
Kérdés: Jogosult a 25 év alattiak pótszabadságára egy kormányhivatali munkahelyen határozott idejű munkaszerződés alapján dolgozó munkavállaló?
16. cikk / 50 Munkaviszony megszüntetése táppénz lejárta után
Kérdés: Köteles a munkáltató végkielégítést fizetni annak a munkavállalójának, akinek lejárt az egyéves táppénzes időtartama, és időközben beadta a rokkantsági ellátás iránti kérelmét? Ki kell adni a munkavállaló részére a ki nem vett szabadságot attól az időponttól, amikor az orvos keresőképes állományba vette az egyéves táppénzes időtartam lejárta miatt? Van egyéb kötelezettsége a munkáltatónak ebben az esetben?
17. cikk / 50 Részmunkaidős munkavállaló táppénzalapja
Kérdés: Helyesen járt el az ügyintéző abban az esetben, ha a minimálbér alapulvételével számolta ki annak a munkaviszony keretében foglalkoztatott egyetemi hallgatónak a táppénzét, aki 2015. november 16-ától dolgozik a foglalkoztatónál, heti 20 órás munkaidőben, a munkabére havi 87 000 forint, tehát teljes munkaidőre vetítve meghaladja a minimálbért, és 2016. január 15-től keresőképtelen?
18. cikk / 50 Apa pótszabadsága gyermek születése esetén
Kérdés: Van valamilyen különleges előírás az "apaszabadság" igénybevételéhez, vagy mindenki automatikusan jogosult rá a gyermeke születése esetén? Mi a teendő abban az esetben, ha a gyermek születési anyakönyvi kivonatán nem a vér szerinti apa neve szerepel?
19. cikk / 50 Nyugdíjas munkavállaló szabadsága, betegszabadsága
Kérdés: Hogyan kell elszámolni a 2015. július 24-től 2015. augusztus 7-ig tartó betegszabadság idejére járó munkadíjat, és összesen hány nap betegszabadság számolható el annak a munkavállalónak az esetében, aki 2015. március 8-ig rokkantnyugdíjasként heti 40 órás munkaviszonyban dolgozott, ekkor teljes jogú öregségi nyugdíjas lett, és 2015. március 10-től nyugdíjasként heti 34 órás munkaviszonyban végez munkát hétfőtől csütörtökig napi 8,5 órában? A dolgozó részben órabéres, részben teljesítménybéres. Évente hány nap rendes szabadság illeti meg ugyanezt a munkavállalót a heti 34 órás munkaviszonya alapján?
20. cikk / 50 Táppénz elszámolása megszakítás nélküli munkarendben dolgozó munkavállaló esetén
Kérdés: Hogyan kell elszámolni a táppénzt és a munkabért annak a munkavállalónak az esetében, aki megszakítás nélküli munkarendben dolgozik, hétfő, kedd, szerda, valamint vasárnap volt a beosztás szerinti munkanapja, a többi pihenőnap, már kimerítette a 15 nap betegszabadságot, és a keresőképtelenségi igazolása hétfőtől vasárnapig szól? 7 nap táppénzre jogosult ebben az esetben, vagy csak a beosztás szerinti 4 napra, és akkor a másik 3 napra nem jogosult díjazásra, mert az pihenőnapnak számít?