19 cikk rendezése:
1. cikk / 19 Tanulmányi támogatás
Kérdés: Adó-, illetve járulékköteles jövedelemnek számít egy kft., valamint nappali tagozatos egyetemi hallgatók között létrejött tanulmányi szerződés alapján fizetett tanulmányi támogatás abban az esetben, ha a támogatottak vállalják, hogy a kötelező szakmai gyakorlatot a támogatónál teljesítik, a szakdolgozatot a támogatónál készítik el, illetve a tanulmányok befejezését követően a támogatónál munkaviszonyt létesítenek legalább a támogatás időtartamával megegyező időre? A tanulmányok ideje alatt a támogatott folyamatosan kapcsolatot tart a támogató által kijelölt mentorokkal. A tanulmányi támogatás összege a tanulmányi eredményektől függően maximum havi 75 000 forint. Be kell jelenteni a diákokat a 'T1041-es nyomtatványon?
2. cikk / 19 Hallgatói munkaszerződéssel foglalkoztatott egyetemi hallgató bejelentése
Kérdés: Be kell jelenteni a 'T1041-es bejelentőlapon a hallgatói munkaszerződéssel foglalkoztatott egyetemi hallgatót, aki a 4 hetes kötelező szakmai gyakorlatát tölti, a díjazása 60 900 forint, azaz hetente a minimálbér 15 százalékát nem haladja meg? Hogyan kell bejelenteni a hallgatói jogviszonyt a '08-as nyomtatványon?
3. cikk / 19 Egyetemi előadó közterhei
Kérdés: Milyen adó- és járulékfizetési, bevallási, illetve nyilvántartási kötelezettsége van annak az adószámos magánszemélynek, aki heti 40 órás munkaviszony mellett egyetemi előadásokat tart, illetve fordít? Alkalmazható-e ebben az esetben a Tbj-tv. 21. §-a, amely szerint nem képez járulékalapot a szerzői jogi védelem alá eső díj? Mi a teendő, ha a kifizető külföldi?
4. cikk / 19 Gyermeknevelési támogatásban részesülő személy munkavégzése
Kérdés: Mit kell tudni foglalkoztatói, illetve munkavállalói szempontból a gyermeknevelési támogatás melletti munkavégzésről, és a tagi jogviszonyban végzett személyes közreműködésről?
5. cikk / 19 Kettős állampolgár megbízási díja
Kérdés: Kettős állampolgár (magyar-francia), akinek állandó lakóhelye Párizs, megbízási szerződés keretében fordítói munkát végzett 16 órában, a megbízási díja meghaladja a minimálbér 30 százalékát. Kell-e a jövedelem után tb- és egyéni járulékot fizetni, illetve a kifizetőnek kell-e ehót fizetnie? Biztosítottá válik-e a külföldi Magyarországon amiatt, mert a jövedelme meghaladja a minimálbér 30 százalékát? Van-e szja-levonási kötelezettsége a kifizetőnek?
6. cikk / 19 Szakmai gyakorlat és a hallgatói munkadíj
Kérdés: Valóban meg kell-e fizetni a társadalombiztosítási járulékokat a szakmai gyakorlatos egyetemista részére kifizetett hallgatói munkadíj után?
7. cikk / 19 Tanulmányait szüneteltető egyetemi hallgató közterhei
Kérdés: Változnak-e a közteher-fizetési kötelezettségek annak az egyetemi hallgatónak az esetében, aki egy betéti társaság kültagjaként személyes munkát végez a társaságban, melyért általában 30-40 ezer forint havi javadalmazásban részesül, de tanulmányait családi okokból szünetelteti?
8. cikk / 19 Főállású anya egyéni vállalkozóként
Kérdés: Lehet-e főállású anya egy egyéni vállalkozó, és ha igen, milyen járulékfizetési kötelezettség keletkezik utána abban az esetben, ha vállalkozásában ténylegesen alkalmazottai dolgoznak?
9. cikk / 19 "Napszámosok" foglalkoztatása
Kérdés: Kell-e az APEH-tól adószámot, illetve a tb-től törzsszámot kérni, és ha igen, milyen tevékenységre abban az esetben, ha egy magánszemély a tulajdonát képező ingatlan felújítására, illetve a ház körüli tevékenység ellátására két magánszemély segítségét veszi igénybe? A két személy e feladatot kb. havi 40 órában végzi, de egyéb munkahellyel nem rendelkeznek, bérezésük bruttó 15 900 forint. A magánszemély ugyanolyan munkaszerződést köteles-e kötni, mintha vállalkozó volna? Kell-e közterheket fizetni, illetve van-e adatszolgáltatási kötelezettség az OEP, illetve az APEH felé?
10. cikk / 19 Főállású anya jogviszonya
Kérdés: Főállású anya lehet-e egy kft. ügyvezetője, és ha igen, akkor milyen járulékokat kell utána fizetni?