GYES lejárta előtt visszatérő munkavállaló

Kérdés: Köteles a munkáltató mindenféleképpen munkát biztosítani a munkavállalónak abban az esetben, ha a gyermek 3 éves koráig fizetés nélküli szabadságot igényelt, GYES-ben részesül, most viszont a gyermek 2. életévének betöltése után úgy döntött, hogy mégis visszamenne dolgozni? A munkavállaló vezető állásúnak minősül, napi munkaideje 8 óra volt, amit most 6 órásra szeretne módosítani. A munkáltató vezető állású munkavállalóként nem tudja 6 órában foglalkoztatni, mert ez a munkakör nem látható el részmunkaidőben, ezért javasolta a munkakör megváltoztatását. Az új munkakör betöltése egy másik munkavégzési helyen lenne, mint ahol a munkavállaló a szülés előtt dolgozott, mert az a részleg, amelynél a munkáját végezte, és ahová a cég vissza tudná venni, elköltözött, illetve részben meg is szűnt, a munkavállaló azonban ezt a megoldást nem akarja elfogadni, mert az új munkavégzési hely lényegesen távolabb van az otthonától, mint a korábbi. A munkáltató a munkavállaló korábbi munkakörére 3 éves határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott egy másik munkavállalót.
Részlet a válaszából: […] ...attól függetlenül minősülnek vezetőnek, hogy munkaszerződésük tartalmaz-e erre vonatkozó rendelkezést, illetve hogy mennyi az alapbérük.A fentiek mellett az Mt. lehetőséget biztosít arra, hogy a felek a munkaszerződésben – azaz kizárólag közös megegyezéssel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 12.

GYED-ről visszatérő munkavállaló szabadsága

Kérdés: Milyen munkabér figyelembevételével történik a dolgozó távolléti díjának számfejtése abban az esetben, ha fizetés nélküli szabadságon van, mert GYED-ben részesül, és bejelentette a munkáltatójának, hogy 2019. október 1-jétől vissza szeretne térni dolgozni napi 4 órában, természetesen a munkabér arányos csökkentése mellett? A dolgozó korábban napi 8 órás munkaviszonyban dolgozott, tényleges munkába állása előtt pedig szabadságon van 2019. december 11-ig. A munkavállaló munkaszerződésének módosítására írásban még nem került sor.
Részlet a válaszából: […] ...csökkentését, a munkáltató köteles ennek eleget tenni.Az Mt. alapján a távolléti díjat az esedékességek időpontjában érvényes alapbér, pótlékátalány, valamint az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat naptári hónapra kifizetett teljesítménybér...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 12.

Nyugdíjas munkavállaló szabadsága, betegszabadsága

Kérdés: Hogyan kell elszámolni a 2015. július 24-től 2015. augusztus 7-ig tartó betegszabadság idejére járó munkadíjat, és összesen hány nap beteg­szabadság számolható el annak a munkavállalónak az esetében, aki 2015. március 8-ig rokkantnyugdíjasként heti 40 órás munkaviszonyban dolgozott, ekkor teljes jogú öregségi nyugdíjas lett, és 2015. március 10-től nyugdíjasként heti 34 órás munkaviszonyban végez munkát hétfőtől csütörtökig napi 8,5 órában? A dolgozó részben órabéres, részben teljesítménybéres. Évente hány nap rendes szabadság illeti meg ugyanezt a munkavállalót a heti 34 órás munkaviszonya alapján?
Részlet a válaszából: […] ...információkat nem tartalmaz a feltett kérdés, a távolléti díj kiszámolására vonatkozó útmutatást megelőzően szükséges tisztázni az alapbér (korábban személyi alapbér), teljesítménybér, garantált bér rendeltetését, fogalmát, egymáshoz való viszonyát.Az alapbér az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 27.

Bérpótlékok mértéke

Kérdés: 2012. július 1-jétől hogyan alakul a bérpótlékok százalékos mértéke havi munkaidőkeret alkalmazásánál a megszakítás nélküli munkarendben dolgozó munkavállalók esetében?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 139. §-ának (2) bekezdése értelmében a bérpótlék számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállaló alapbére.Az Mt. 140. §-ában foglalt rendelkezések határozzák meg a vasárnapi pótlékra, valamint a munkaszüneti napra járó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 24.

GYES-ről visszatérő közalkalmazott munkaidejének módosítása

Kérdés: Köteles-e a munkáltató a részmunkaidős foglalkoztatást biztosítani annak a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottnak, aki gyermeke 3. életéve betöltéséig, azaz 2010. június 12-ig kívánja igénybe venni a fizetés nélküli szabadságot, azonban már most jelezte, hogy csak négyórás részmunkaidőben tud majd dolgozni?
Részlet a válaszából: […] ...szempontjából. A szabadságidejére járó díjazás számításakor ugyanis a munkavállalóra a távollét idejénirányadó személyi alapbért (illetményt) kell figyelembe venni. Így, ha aszabadság ideje alatt már hatályos lehetne a részmunkaidő kikötése, ami...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Fizetés nélküli szabadság

Kérdés: Mennyi időre küldheti el egy cég az alkalmazottját fizetés nélküli szabadságra a megromlott gazdasági helyzetére hivatkozva, és kell-e ehhez a dolgozó beleegyezése?
Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztatja,a munkavállalót a kiesett munkaidőre – munkaviszonyra vonatkozó szabály eltérőrendelkezése hiányában – személyi alapbére illeti meg. Munkaviszonyra vonatkozó szabály alatt az adottmunkáltatónál hatályban levő kollektív szerződést is érteni kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 27.

Táppénz igénylése GYES folyósítása alatt

Kérdés: Mennyi szabadságot kaphat az a munkavállaló, aki két év GYES után félállásba visszamegy dolgozni? A dolgozó második gyermekét várja. Kaphatja-e továbbra a GYES-t, ha a szülésig betegállományba kerül, és táppénzt igényel?
Részlet a válaszából: […] ...tekintetében a munkaszerződés módosítása szükséges.Az Mt. 84. §-ában foglalt rendelkezés értelmében amunkavállaló személyi alapbérét többek között a gyermek ápolása, gondozásacéljából kapott fizetés nélküli szabadság megszűnését követően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 16.

Felmondási tilalom GYES ideje alatt

Kérdés: 2006 óta a kismamákat kötelező visszavenni a GYES-re jogosultság ideje alatt. Van-e jogszerű és életszerű megoldás arra a helyzetre, ha egy kismama, aki azt mondta, hogy gyermeke nevelése miatt évekig nem akar dolgozni, mégis úgy dönt, hogy visszaáll a munkába, de a munkáltató nem tudja neki visszaadni a munkakört, hiszen évekre felvett egy másik munkavállalót határozott idejű munkaszerződéssel?
Részlet a válaszából: […] ...gyermek 1 éves kora után időkorlátozás nélkülfolytathat.Az Mt. 84. §-ában foglalt rendelkezések értelmében amunkavállaló személyi alapbérét a gyermek ápolása, gondozása céljából kapottfizetés nélküli szabadság [138. § (5) bekezdés a) pont], továbbá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 29.

Az anyasági ellátás formái

Kérdés: A munkavállaló az 1999-ben született gyermekével 2002. június 20-ig GYES-ben részesült. 2002. június 21-én ismét szült. Szerződés szerinti bére 38 000 Ft/hó. Mi lesz a terhességi-gyermekágyi segély alapja? Folyósítható-e részére a terhességi-gyermekágyi segély lejártát követően gyermekgondozási díj, vagy a gyermekgondozási segélyt kell igénybe vennie?
Részlet a válaszából: […] ...összegére fel kell hozni. Az Mt. szerint ugyanis a kötelező legkisebb munkabér mértékét rendszeresen felül kell vizsgálni. Személyi alapbérként, illetve teljesítménybérként a meghatározott feltételeknek megfelelően – legalább a kötelező legkisebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. december 10.