4 cikk rendezése:
1. cikk / 4 Kilépő munkavállaló műszakvezetői pótléka
Kérdés: Meg kell-e fizetnie a cégnek a bíróság által kiadott fizetési meghagyásban szereplő műszakvezetői pótlékot az alábbi esetben? Egy cég négynapos munkahetet vezetett be, ami miatt a munkaszerződések módosítására volt szükség. Egy munkavállaló nem fogadta el az új munkafeltételeket, ezért a cég felmondott neki, és kilépéskor kifizette részére a járandóságait. A dolgozó távozott a cégtől, ezután érkezett a fizetési meghagyás, amelyben az elmaradt műszakvezetői pótlék megfizetésére kötelezik a volt munkáltatót. Ezt a havi 20-30 ezer forintos összeget a cég a ledolgozott munkaidővel arányosan fizeti meg a műszakvezetők részére, a kieső napokra a bérprogram nem is számfejti, ezért a cég álláspontja szerint nem illeti meg a kilépett munkavállalót sem.
2. cikk / 4 GYES-ről visszatérő dolgozó szabadsága
Kérdés: 1998. február 1. és 2005. március 31. között a munkavállaló 4 gyermeket szült. A TGYÁS-t, GYED-et, GYES-t igénybe vette. 2005. április 1-jén a munkavállaló jelezte, hogy újra munkába kíván állni. A jelzett időszak után a munkáltatónak hány nap szabadságot kell pénzben kifizetnie, és melyik bér alapján kell ezt kiszámolnia?
3. cikk / 4 Terhességi-gyermekágyi segély alapja teljesítménybéres dolgozónál
Kérdés: Az 1995. január 16-tól biztosított személy 2000. május 16-án szült. A szülést követően terhességi-gyermekágyi segélyt, gyermekgondozási díjat, majd 2003. február 26-áig gyermekgondozási segélyt vett igénybe. 2003. február 27-én ismét szült, és terhességi-gyermekágyi segélyt igényel. Mi lesz a terhességi-gyermekágyi segély alapja? A dolgozó teljesítménybéres. Kell-e nézni a hasonló munkakörben foglalkoztatott dolgozók jövedelmét?
4. cikk / 4 Az anyasági ellátás formái
Kérdés: A munkavállaló az 1999-ben született gyermekével 2002. június 20-ig GYES-ben részesült. 2002. június 21-én ismét szült. Szerződés szerinti bére 38 000 Ft/hó. Mi lesz a terhességi-gyermekágyi segély alapja? Folyósítható-e részére a terhességi-gyermekágyi segély lejártát követően gyermekgondozási díj, vagy a gyermekgondozási segélyt kell igénybe vennie?