GYES lejárta előtt visszatérő munkavállaló

Kérdés: Köteles a munkáltató mindenféleképpen munkát biztosítani a munkavállalónak abban az esetben, ha a gyermek 3 éves koráig fizetés nélküli szabadságot igényelt, GYES-ben részesül, most viszont a gyermek 2. életévének betöltése után úgy döntött, hogy mégis visszamenne dolgozni? A munkavállaló vezető állásúnak minősül, napi munkaideje 8 óra volt, amit most 6 órásra szeretne módosítani. A munkáltató vezető állású munkavállalóként nem tudja 6 órában foglalkoztatni, mert ez a munkakör nem látható el részmunkaidőben, ezért javasolta a munkakör megváltoztatását. Az új munkakör betöltése egy másik munkavégzési helyen lenne, mint ahol a munkavállaló a szülés előtt dolgozott, mert az a részleg, amelynél a munkáját végezte, és ahová a cég vissza tudná venni, elköltözött, illetve részben meg is szűnt, a munkavállaló azonban ezt a megoldást nem akarja elfogadni, mert az új munkavégzési hely lényegesen távolabb van az otthonától, mint a korábbi. A munkáltató a munkavállaló korábbi munkakörére 3 éves határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott egy másik munkavállalót.
Részlet a válaszából: […] A vezető állású munkavállalóra vonatkozóan – a munkáltatónál betöltött speciális helyzetére, fokozott felelősségére és bizalmi helyzetére tekintettel – az Mt. számos speciális szabályt tartalmaz, ezért különös jelentősége van annak, hogy a törvény definiálja a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 12.

GYED-en lévő édesanya egyszerűsített foglalkoztatása

Kérdés: Milyen feltételekkel alkalmazható egyszerűsített foglalkoztatás keretében egy GYED-en lévő édesanya? Mi a minimálisan, illetve a maximálisan adható bér összege? Van az érintettnek bejelentési kötelezettsége a NEAK felé, illetve jogosult lesz továbbra is az ellátásra, vagy megszüntetik a folyósítást?
Részlet a válaszából: […] A GYED mellett 2016-tól korlátlanul – mindennemű díjazásra, illetve munkaidőre vonatkozó kötöttség nélkül?- lehet keresőtevékenységet folytatni. Ez alól kivételt egyedül a nem biztosítási jogviszony által megalapozott "diplomás" GYED képez annyiban, hogy az ebben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 6.

Foglalkoztatói teendők szülés esetén

Kérdés: Mikor, mi a teendője annak a kifizetőhellyel nem rendelkező foglalkoztatónak, akinek munkavállalója gyermeket vár? Hogyan kell megállapítani a szülési szabadságot, mit, mikor és hogyan kell jelenteni az APEH-nak, illetve a társadalombiztosítási szerveknek? Hogyan és milyen jövedelem alapján kell megállapítani az ellátás igénybevétele miatt elmaradt szabadságot?
Részlet a válaszából: […] A szülni készülő biztosított foglalkoztatójának sokrétű feladatai vannak mind a kifizetőhelyi, mind a nem kifizetőhelyi munkáltató esetében. Az első anyasági ellátás a terhességi-gyermekágyi segély, amit a biztosított nő a szülés várható időpontja előtt 28 nappal vehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. május 20.