Önellenőrzés

Kérdés: Egy cég a 2006. év 07. hóra vonatkozóan a 0608-as járulékbevallása során rosszul adta be egyik dolgozójának (tagjának) lapját, mivel a 03-as lap 65. sorába 220 000 forintot állított be, viszont a 06-os lapon társadalombiztosításijárulék-alapnak 180 000 forintot vettek alapul. (Ennek előzménye az volt, hogy béremelés történt a cégnél 2006. augusztus 1-jétől, és miután számfejtették a július hónapot, már beállították a 2006. augusztus 1-jétől esedékes új béreket, és a program összekeverte az adatokat.) Javítani kell-e az egész 0608M és 0608A bevallást, vagy elég csak annál az egy dolgozónál a 0608-ast javítani. Milyen bevalláson és hogyan kell a javítást elkészíteni? Hogyan és milyen bevalláson kell javítani a 2006. 05. hónapra vonatkozó 0608-as bevallást, ha 10 000 forint értékhatár alatti egyedi beszerzésű ajándékokat vásárolt a cég, mely után a 44 százalék személyi jövedelemadót és a 11 százalék eho-t bevallották, ezt beállították a 16. és 30. sorokba, de később rájöttek a kitöltési útmutató alapján, hogy ezt évi egy alkalommal kell bevallani és befizetni?
Részlet a válaszából: […] A járulékbevallásban szereplő adatok helyesbíthetők, illetveha a helyesbítés az adózó adófizetési kötelezettségét is érinti,önellenőrizhetők. A magánszemély adataiban elkövetett hiba esetén teljesadatcserét kell végezni. Ez az jelenti, hogy a hibában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 19.

Rt. vezérigazgatójának juttatásai

Kérdés: Milyen feltételek mellett fizethető munkába járási költségtérítés, étkezési hozzájárulás, illetve önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás egy részvénytársaság vezérigazgatója (vezető tisztségviselő) részére, akit a Gt.-ben foglaltak alapján megbízási szerződéssel foglalkoztatnak? Ha adhatók ezek a juttatások, akkor azoknak milyen járulék- és adóvonzata van a cég és a juttatásban részesített vezető tisztségviselő esetében? A társaság tudomása szerint ebben az esetben a 10 százalékos költséghányad nem alkalmazható.
Részlet a válaszából: […] ...mint az üzemi használatra az üzemanyag-fogyasztási normával számított mennyiség, azzal, hogy a választott tisztségviselő az adóév egy negyedévén belül a negyedév első napján választott üzemanyag-felhasználással összefüggő költségelszámolási módszertől nem térhet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 28.

Védőszemüveg

Kérdés: Milyen feltételek mellett és milyen összeghatárig lehet a munkavállalók részére adó- és járulékmentesen szemüveget biztosítani a képernyő előtti munkavégzéshez?
Részlet a válaszából: […] ...szemészeti vizsgálatok és a "védőszemüveg" költségét amunkáltató viseli. A munkáltató a védőszemüveggel kapcsolatban azonban egyedüla szemészeti szakvizsgálat által meghatározott szemüveglencse, valamint aszemüveglencse rendeltetésszerű használatához...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 24.

Vállalati mobiltelefonok közterhei

Kérdés: Milyen kifizetési kötelezettségeket kell teljesíteni a vállalati előfizetéses mobiltelefonok után?
Részlet a válaszából: […] ...keletkeztet. Az adott mobiltelefon tehát egyes magánszemélyek esetébenadómentes, míg másoknál adóköteles. A kifizetőnek minden esetet egyedileg kellvizsgálnia, és az adott magánszemély viszonylatában kell eldöntenie, hogy van-eadókötelezettség.Ha a juttatás adóköteles...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 3.

Védőszemüveg juttatása

Kérdés: Mikor és milyen összegben adható a dolgozónak védőszemüveg adómentesen?
Részlet a válaszából: […] ...szemészeti vizsgálatok és a "védőszemüveg" költségét amunkáltató viseli. A munkáltató a védőszemüveggel kapcsolatban azonban egyedüla szemészeti szakvizsgálat által meghatározott szemüveglencse, valamint aszemüveglencse rendeltetésszerű használatához...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 19.

Utazási költségtérítés közterhei

Kérdés: A költségvetési törvény módosítása szerint a munkába járás juttatás feltételei, illetve a helyi utazási bérlet adókötelezettsége változott. Pontosan hogyan kell érteni a változásokat? Továbbra is lehet a bérlet 100 százalékát adómentesen adni? Mindenkinek kötelező ingyenes helyi bérletet juttatni?
Részlet a válaszából: […] ...azonhelyibérlet-juttatások után, ahol a bérletjuttatást a munkakör indokolja. Ennekeldöntéséhez az adott dolgozó munkakörét egyedileg kell vizsgálni, például amunkaköri leírása alapján. Ekkor, mint a munkavégzés feltételeként biztosítottszolgáltatás –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. február 22.

Személyi jövedelemadózás 2005. évi változásai

Kérdés: 2005. évben melyek a személyi jövedelemadót érintő legfontosabb változások?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenység formájában folytató művész a jövőben bevételeiután saját maga is teljesítheti az adóelőleg-fizetési kötelezettségét negyedévente,a negyedévet követő hó 12-ig. A művész nyilatkozata alapján a kifizetőnek nemkell adóelőleget megállapítania, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 25.

Természetbeni juttatás

Kérdés: Természetbeni juttatásként számolható-e el a munkáltató által 2003. december hóban vásárolt ajándéktárgy, ha azt 2004-ben adja a dolgozónak?
Részlet a válaszából: […] ...Alkalmazhatóak az adómentesség szabályai, ha a juttatásra magánszemélyenként legfeljebb évi 3 alkalommal kerül sor, és az ajándék egyedi értéke alkalmanként nem haladja meg az ötezer...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 3.

Szakszervezet által szervezett sportrendezvény

Kérdés: Milyen adó-, illetve járulékfizetési kötelezettség keletkezik egy szakszervezet által szervezett sportrendezvényen a résztvevők részére adott étel, ital, illetve ajándék póló után? A rendezvény pályabérleti díját a szakszervezet állja.
Részlet a válaszából: […] ...8.19. pontjában meghatározott mentességet. A kifizető a magánszemélynek évente legfeljebb három alkalommal adhat áfával 5000 forint egyedi értéket meg nem haladó ajándékot. A szakszervezet – ezt bizonyító nyilvántartás mellett – adómentesen nyújthatja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 4.

Vásárlási utalvány közterhei

Kérdés: Egy cég évente két alkalommal valamennyi dolgozóját 5 ezer forintos vásárlási utalvánnyal szeretné megajándékozni. Kell-e adót és járulékot fizetni e juttatás után, figyelembe véve, hogy a kifizető által adott ajándék adómentességének értékhatára 500 forintról 5000 forintra nőtt?
Részlet a válaszából: […] ...ajándékot nevezi meg adómentesnek. Ez a fogalom pedig nem más, mint a magánszemélynek ingyenesen juttatott termék, szolgáltatás, amelynek egyedi, adót is tartalmazó forgalmi értéke, ilyen érték hiányában pedig az adóval együtt számított beszerzési ára vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. február 10.