Szakképzési munkaszerződés


Szakképzési munkaszerződésnek tekinthető a korábbi munkaszerződés módosítása, ha ennek alapján a szakképzésbe bevont munkavállalók négy órában az eredeti munkaköri feladataikat végzik, négy órában pedig a szakképzésben vesznek részt? Milyen feltételeknek kell megfelelnie a szerződésnek, illetve milyen kötelező elemeket kell tartalmaznia ebben az esetben? A bér mely elemeire vonatkozik szociálishozzájárulásiadó-mentesség, ha a két elkülönített feladathoz két külön-külön meghatározott bér tartozik (pl. képzési időszakra 160 ezer forint, eredeti feladatok ellátására 280 ezer forint), illetve pótlék, prémium és jutalom kifizetésére is sor kerül?


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2023. március 7-én (434. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 7453

[…] megfelelő tartalommal úgy kell módosítani, hogy abban – az eredeti munkaköri feladatok ellátása mellett vagy helyett – szerepeltetni kell a szakképzési munkaszerződés tartalmi elemeit. Ezen túlmenően, ha a képzésben részt vevő személy az eredeti munkaköri feladatait is ellátja, a munkaszerződésben meg kell határozni a munkaköri feladatokra és a szakképzésben való részvételre fordítható munkaidő arányát, és ehhez igazodóan a képzésben részt vevő személyt megillető munkabér, illetve szabadság mértékét. A felek ebben az esetben úgy is rendelkezhetnek, hogy a képzésben részt vevő személyt a szerződéses munkaideje teljes időtartamára továbbra is az eredeti munkabére illeti meg. Utóbbi lehetővé teszi, hogy a munkáltató saját döntése alapján ne a szakképzési munkaszerződés alapján járó alacsonyabb, hanem az eredeti munkakör szerinti magasabb munkabért fizesse ki a teljes foglalkoztatás képzésre eső időtartamára is [Szak-tv. R. 248. § (2) bekezdés]. Az elkülönített két feladathoz külön-külön meghatározott bruttó bér közül a képzési időszakra járó havi 160 ezer forint megfelel a jogszabályi mértéknek. A vonatkozó szabályozás szerint a szakképzési munkaszerződés alapján a képzésben részt vevőt munkabér és egyéb juttatások illetik meg. A szakképzési munkaszerződés alapján kifizetett munkabér havi mértékének minimumát és maximumát a Szak-tv. R. határozza meg. A rendelet szerint a szakképzési munkaszerződés alapján kifizetett munkabér havi mértékének összege – a képzésben részt vevő és a duális képzőhely megállapodása alapján – a korábbiakkal ellentétben nem a minimálbérhez igazodik, hanem a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltségéhez, annak egyhavi összege, de legfeljebb százhatvannyolc százaléka. Jelenleg a jogszabály által megállapított munkabér mértéke a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltségének (1.200.000 forint) egyhavi összege, de legfeljebb annak 168 százaléka, azaz 100.000–168.000 forint közötti összeg. Az egyéb juttatások közül – a ledolgozott napokra arányosítva, legfeljebb a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltség (1.200.000 forint) egyhavi összegének 168 százalékáig, tehát 168.000 forintig – ugyanazon juttatások illetik meg a képzésben részt vevőt, mint az általa választott szakmának megfelelő munkakörben, szakképzettséggel rendelkező más alkalmazottat [Szak-tv. 85. § (1)–(3) bekezdések, Szak-tv. R. 253. §]. A vállalkozás által a képzési időszakra fizetendő havi 160 ezer forintra járhat a szociális hozzájárulási adó és a személyi jövedelemadó fizetése alóli mentesség. A kedvezmény […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.