GYES lejárta előtt visszatérő munkavállaló


Köteles a munkáltató mindenféleképpen munkát biztosítani a munkavállalónak abban az esetben, ha a gyermek 3 éves koráig fizetés nélküli szabadságot igényelt, GYES-ben részesül, most viszont a gyermek 2. életévének betöltése után úgy döntött, hogy mégis visszamenne dolgozni? A munkavállaló vezető állásúnak minősül, napi munkaideje 8 óra volt, amit most 6 órásra szeretne módosítani. A munkáltató vezető állású munkavállalóként nem tudja 6 órában foglalkoztatni, mert ez a munkakör nem látható el részmunkaidőben, ezért javasolta a munkakör megváltoztatását. Az új munkakör betöltése egy másik munkavégzési helyen lenne, mint ahol a munkavállaló a szülés előtt dolgozott, mert az a részleg, amelynél a munkáját végezte, és ahová a cég vissza tudná venni, elköltözött, illetve részben meg is szűnt, a munkavállaló azonban ezt a megoldást nem akarja elfogadni, mert az új munkavégzési hely lényegesen távolabb van az otthonától, mint a korábbi. A munkáltató a munkavállaló korábbi munkakörére 3 éves határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott egy másik munkavállalót.


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2019. november 12-én (368. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 6256

[…] tizenkét havi távolléti díjnak megfelelő összeget köteles megfizetni,– a munkáltatói felmondás esetén a vezető részére közölt felmondást nem kell indokolni, a felmondási korlátozásokat, valamint a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságra vonatkozó felmondási tilalmat nem kell alkalmazni,– a vezetővel szemben az azonnali hatályú felmondás joga az ennek alapjául szolgáló ok bekövetkeztétől számított három éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig gyakorolható,– a vezetőt a munkaviszony megszűnésére tekintettel megillető díjazásból a munkáltató legfeljebb hathavi távolléti díjnak megfelelő összeget köteles megfizetni az esedékességekor, ha a megszüntető nyilatkozat közlésére a csődeljárás vagy felszámolási eljárás megkezdése után került sor. Az ezt meghaladó összeget a csődeljárás befejezésekor vagy megszüntetésekor, vagy a felszámolási eljárás befejezésekor kell megfizetni,– a vezető további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet,– a vezető nem szerezhet részesedést – a nyilvánosan működő részvénytársaságot kivéve – a munkáltatóéval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet is végző, vagy a munkáltatóval rendszeres gazdasági kapcsolatban álló más gazdálkodó szervezetben,– a vezető nem köthet a saját nevében vagy javára a munkáltató tevékenységi körébe tartozó ügyletet,– a vezető köteles bejelenteni, ha a hozzátartozója tagja a munkáltatóéval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet is folytató, vagy a munkáltatóval rendszeres gazdasági kapcsolatban álló gazdasági társaságnak, vagy vezetőként munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesített az ilyen tevékenységet is folytató munkáltatónál.Az Mt. Második Részében található az a szabály, hogy a munkáltató a munkavállaló ajánlatára a gyermek hároméves koráig – három vagy több gyermeket nevelő munkavállaló esetén a gyermek ötéves koráig – köteles a munkaszerződést az általános teljes napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani. Ez azt jelenti, hogy az általános teljes napi munkaidő felének megfelelő részmunkaidőre történő módosítást a munkáltató a feltételek fennállása esetén nem mérlegelheti. Abban az esetben viszont, ha munkavállaló kérelme (ajánlata) a teljes napi munkaidő felétől eltérő részmunkaidőre vonatkozik, akkor – eltérő megállapodás hiányában – a munkáltató mérlegelheti, hogy ehhez hozzájárul-e. Előzőek egyaránt vonatkoznak a vezető és nem vezető állású munkavállalókra.Amennyiben a munkáltató nem járul hozzá a vezető állású munkavállaló 6 órás részmunkaidőben történő foglalkoztatásához, hanem helyette más munkakört ajánl fel, továbbá a munkaszerződés szerinti vagy a szokásos munkavégzési hely is megváltozott, azt vagy munkaszerződés-módosítás körében teheti meg, ami csak a felek közös megegyezésével történhet, vagy – ha a helyzet ezzel megoldható – a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás szabályainak alkalmazásával. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás szabályai alapján a munkáltató jogosult a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.