Tanulmányi költségek


Minden esetben adómentes a dolgozó tanulmányi költségeinek megtérítése, ha a tanulmányok a munkavégzés ellátásának érdekében történnek?


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2019. augusztus 27-én (363. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 6179

[…] szerint a munkáltató felelősségi körébe tartozó biztosításával.Tehát az a képzés, amely a normaszöveg szűk feltételt meghatározó szabályát követő zárójeles bővítésben nem szerepel (így például az iskolarendszerű képzés), az nem értendő bele ebbe a pontba. A jogalkotó itt tehát határt szabott annak, hogy meddig a munkáltató feladata a munkavállalók részére biztosított, a munkafolyamat érdekében, annak hatékonyságának növekedését eredményező képzésének biztosítása.A fentiek alapján általánosságban nem keletkezik tehát adóköteles bevétele a magánszemélynek, ha a munkáltatója vagy – munkaviszonytól eltérő jogviszony esetén – a kifizető elküldi egy olyan továbbképzésre, ahol a munkakörével, feladatával kapcsolatos ismereteket szerezhet meg, vagy beiskolázzák egy tanfolyamra, ahol például egy új eljárást vagy egy új berendezés kezelését sajátíthatja el. Hangsúlyozandó, hogy az új ismeretek megszerzésére, illetve valamely képesség, készség elsajátítására, fejlesztésére irányuló képzés az iskolarendszeren kívül történjen, vagyis a képzésen részt vevő a képzést szervező intézménnyel ne kerüljön tanulói, hallgatói jogviszonyba (Szja-tv. 3. § 86. pontja).Az Szja-tv. 4. §-a (2a) bekezdésének a) pontja a következő képzések esetében alkalmazható, feltéve, hogy azok nem iskolarendszerű képzés keretében valósulnak meg:– a munkáltató által elrendelt, kötelezően teljesítendő képzések,– a munkavégzéshez szükséges képességet, készséget fejlesztő képzések,– a vezetői képzések kinevezett vagy leendő vezetők részére,– a környezeti hatások feldolgozásának segítésére irányuló képzések,– szakképzettséget vagy szakmai ismeretek naprakészségét biztosító képzések,– adott terület legújabb ismereteit összegző képzések,– jogszabály vagy a munkáltató szabályzata által előírt képzések,– nyelvtanfolyamok (a munkakör betöltéséhez szükséges idegen nyelv tekintetében).Azon képzéseken való részvétel biztosítása, amelyek az előzőek alapján nem felelnek meg az Szja-tv. 4. §-a (2a) bekezdésének a) pontjában foglalt kedvező szabálynak, a képzést nyújtó és a képzésben részt vevő között fennálló jogviszony alapján adóköteles (munkáltató-munkavállaló esetén munkaviszonyból származó jövedelemként).Idetartoznak például az iskolarendszerű képzések, függetlenül attól, hogy a képzés a témája alapján kielégítené az említett rendelkezésben foglalt feltételeket (pl. MBA, LLM képzések). Az Szja-tv. 3. §-ának 87. pontja szerinti értelmező rendelkezés alapján iskolarendszerű képzésnek minősül "az olyan képzés, amelynek résztvevői a képző intézménnyel tanulói vagy hallgatói jogviszonyban állnak, valamint azon külföldi képzés, amely államilag elismert oktatási célú intézményben folytatott teljes idejű, alapfokú, középfokú vagy érettségi végzettséget adó képzés, vagy államilag elismert felsőoktatási intézményben folyó, felsőfokú végzettséget adó képzés". Amennyiben tehát egy adott képzés iskolarendszerű képzés keretében valósul meg, akkor - figyelembe véve, hogy a kifizető a munkavállalóinak nyújt képzéseket - a juttatás bérjövedelemként adóköteles.Szintén bérjövedelemként adóköteles a munkavállalói által választott azon (akár többéves) képzések részleges vagy teljes mértékű támogatása, amely a munkavállaló munkaköréhez nem vagy nem feltétlenül kapcsolódik, függetlenül attól, hogy a munkavállaló a munkáltatóval kötött-e tanulmányi szerződést.Az előzőekben felsorolt képzések a munkavállalók számára történő biztosítása során tehát a munkavállalóknak összevont adóalapba tartozó, munkaviszonyból származó bérjövedelme keletkezik, amely után a munkavállalónak 15 százalékos mértékű személyijövedelemadó- és 18,5 százalékos mértékű járulék-, a munkáltatónak pedig 17,5 százalékos mértékű szociális-hozzájárulásiadó- és 1,5 százalékos szakképzésihozzájárulási-kötelezettsége merül fel.Mivel az Szja-tv. 4. §-a (2a) bekezdésének a) pontja nem tartalmaz korlátozást arra vonatkozóan, hogy az iskolarendszeren kívüli képzést kizárólag belföldön, illetve belföldi […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.