Családi pótlék nyári szünidőre


Valóban jár a családi pótlék a nyári szünidőre az után a gyermek után, aki felsőoktatási intézményben tanul tovább? Mit kell tenniük a szülőknek annak érdekében, hogy biztosan megkapják az ellátást?


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2016. augusztus 9-én (303. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5149

[…] felsőfokú tanintézetbe beiratkozott, ez általában szeptember, néha október hónapra esett. A változás az emelt összegű családi pótlék folyósításának kezdetét módosította. A tanulói jogviszony megszűnése és a hallgatói jogviszony keletkezése közötti időre, legfeljebb azonban két hónap időtartamra – ez a július és az augusztus hónapokat jelenti – utólag a gyermeket a családi pótlék összegének számítása szempontjából figyelembe kell venni. Például, ha egy családban 3 gyermeket nevelnek, akik 14, 17 és 19 évesek, mindhárman középfokú tanintézetben tanulnak, és a 19 éves gyermek 2016 júniusában befejezte középiskolai tanulmányait, majd 2016. szeptemberben főiskolára iratkozik be, a folyósítás a következőképpen alakul: 2016. június hóban 48 000 forint, 2016. július, augusztus hónapban 26 600 forint/hó, 2016. szeptemberben pedig 37 400 forint (32 000 forint + 5400 forint visszamenőlegesen járó ellátás).A családi pótlék összegének megállapítása szempontjából – a korábban leírt eseten felül – azt a vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket is figyelembe kell venni, aki az igénylő háztartásában él, és akire tekintettel a szülő, a nevelőszülő, a gyám családi pótlékra jogosult, vagy aki a családi pótlékra saját jogán jogosult. Beszámítandó az a gyermek is, aki fogyatékosként szociális intézményi ellátásban részesül, feltéve hogy őt a gyámhatóság nem vette nevelésbe, és a családi pótlékot igénylő vele kapcsolatot tart fenn. A családi pótlékra vonatkozó igényt 2015. április 1-jétől a Kormányhivatalok bírálják el, majd kedvező döntés esetében a folyósítást is elvégzik. Az igénybejelentést tehát mindenképpen feléjük kell megtenni, abban az esetben is, ha a kérelmező gyermekét a családi pótlék összegébe beszámítani szándékozik. A kérelem benyújtása lehetséges írásban, postai úton, továbbá személyesen az ügyfélszolgálatokon keresztül, valamint elektronikus úton az ügyfélkapu igénybevételével. Személyes kérelem leadása nem kizárólag a családtámogatás ügyfélszolgálatainál, hanem a kormányablakoknál, a járási hivataloknál és az egyre népszerűbb ügysegédek segítségével is lehetséges. Az adott esetben az igénylésre szolgáló nyomtatvány elnevezése: "Kérelem családi pótlék megállapítására". Ugyan a jogszabály ezt nem írja elő, csak a közölt adatok milyenségét, de ennek a nyomtatványnak a kitöltése mind a kérelmező, mind az ügyintéző dolgát megkönnyíti, az […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.