GYES két gyermek után


Valóban kaphatja egyszerre két gyermek után a GYES-t az a szülő, aki egy egyéves, valamint egy négy- és egy hétéves gyermeket nevel, akik közül a négyéves gyermek beteg? Milyen módon igényelhetők az ellátások?


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2015. augusztus 11-én (283. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4815

[…] súlyosan fogyatékos. Ilyenkor a gyermek 10. életévének betöltéséig lehet – egyéb feltételek esetében – az ellátást folyósítani. Alapesetben a gyermekgondozási segélyt a gyermekkel közös háztartásban élő szülők bármelyike igénybe veheti. Fontos kihangsúlyozni, hogy a Cst. általánosságban csak egy gyermek részére engedélyezi a gyermekgondozási segély folyósítását, a több gyermek után igénybe vehető ellátás kivételszabálynak tekinthető. Tehát, ha a szülők egyidejűleg több gyermek után lennének jogosultak a gyermekgondozási támogatás egyik vagy mindkét formájára (gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás), akkor a támogatást csak egy jogcímen, és csak az egyik szülő részére lehet megállapítani. Később foglalkozunk a kivételszabállyal is, de ezt megelőzően még az alapellátás igénybevételének feltételeit nézzük tovább. Nem jár gyermekgondozási segély, amennyiben valaki a Szoc-tv.-ben leírt és megjelölt rendszeres pénzellátás valamelyikében részesül, ide nem értve a gyermekgondozási támogatást, valamint a gyermekgondozási támogatás folyósítása mellett végzett keresőtevékenység után járó táppénzt, baleseti táppénzt, a kiemelt ápolási díjnak vagy az emelt összegű ápolási díjnak az összegét. A szabályozás szintén kivételként tekint a gyermekgondozási segélyre való jogosultság esetében a társadalombiztosítási nyugellátásra, az átmeneti bányászjáradékra, a nem ugyanazon gyermek után folyósított csecsemőgondozási díjra, valamint a gyermekgondozási díjra, továbbá a rehabilitációs járadékra, rokkantsági járadékra, a megváltozott munkaképességű személyek ellátására, a bányászok egészségkárosodási járadékára. Nem jár továbbá a gyermekgondozási segély annak a részére, aki olyan gyermek után igényli a támogatást, akit ideiglenes hatállyal elhelyeztek, átmeneti vagy tartós nevelésbe vettek, továbbá 30 napot meghaladóan szociális intézményben helyeztek el. Annak sem lehet az ellátást megállapítani, aki előzetes letartóztatásban van, illetve szabadságvesztés büntetését tölti. Meghatároztuk azokat az élethelyzeteket, amelyekben a gyermekgondozási segély megállapítható.Most nézzük meg, mely esetekben jár több gyermek után az ellátás. Gyermekgondozási segélyre való jogosultság egyidejűleg legfeljebb két gyermekre tekintettel állhat fenn azzal, hogy ebben az esetben az egyazon várandósságból született ikergyermekeket egy gyermeknek kell tekinteni. A korábban idézett törvény átmeneti rendelkezései között megtaláljuk az időkorlátot. Az imént leírt többes ellátás folyósítását a 2013. december 31-ét követően született, vagy a szülő, gyám háztartásába […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.