Fogyatékossági támogatásban részesülő személy állapotromlása


Jogosult valamilyen magasabb összegű ellátásra az a fogyatékossági támogatásban részesülő személy, akinek romlott az állapota?


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2014. március 4-én (254. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4339

[…] illetőleg ennek jellegét, továbbá a fogyatékosság véglegességét, vagy az esetleges felülvizsgálat időpontját. Amennyiben az igénylő már jelenleg is 80 százalékos mértékű ellátásban részesül, akkor ennél magasabb összegű fogyatékossági támogatást nem igényelhet, illetőleg ha igényel, el fogják utasítani. Amennyiben a 65 százalékos mértékű ellátást utalják jelenleg részére, akkor természetesen benyújthatja igényét a magasabb összegű ellátás reményében. A felülvizsgálatra három esetben kerülhet sor. Egyrészt a kérelmező kérésére, másrészt a szakvélemény lejártakor, továbbá abban az esetben, ha a folyósító szerv azért kezdeményezi, mert olyan adat került a birtokába, amely alapján valószínűsíthető, hogy a fogyatékosság már nem áll fenn. Érdemes azonban tudni, hogy a felülvizsgálat – abban az esetben is, ha igénylő kérésére kerül rá sor – hozhat kedvezőtlenebb döntést is, tehát akár tehet olyan megállapítást, hogy az igénylő már nem fogyatékos.Ha a felülvizsgálat – a nyilvántartás adatai alapján – esedékessé válik, erről az Igazgatóság értesíti a jogosultat. A vakok személyi járadékáról való lemondás következtében fogyatékossági támogatásra jogosult személy felülvizsgálatának időpontjára a vakok személyi járadékát megállapító határozatban meghatározott időpont irányadó.A felülvizsgálat esedékességéről szóló értesítésben az Igazgatóság – határidő megjelölésével – felhívja a jogosultat, hogy a felülvizsgálathoz szükséges orvosi dokumentációt küldje meg az Igazgatóság részére. Ez minden esetben – kérelemre indult esetben is – szükséges. Ha a felülvizsgálat szerint a súlyosan fogyatékos állapot továbbra is változatlanul fennáll, a fogyatékossági támogatást tovább kell folyósítani. Ha a felülvizsgálat állapotváltozást állapít meg, akkor az Igazgatóság dönt az ellátás mértékének módosításáról. Az Igazgatóság a határozat közlésével egyidejűleg a rehabilitációs szakigazgatási szerv szakhatósági állásfoglalását is közli a kérelmezővel. Ha a rehabilitációs szakigazgatási szerv a felülvizsgálat során a jogosult állapotában, illetve önkiszolgálási képességében a fogyatékossági támogatás mértékét befolyásoló rosszabbodást állapít meg, számára a magasabb ellátási összeget annak a hónapnak az első napjától kell megállapítani és folyósítani, amelyben a felülvizsgálatra sor került. Amennyiben javulás következik be, számára az alacsonyabb ellátási összeget az állapotjavulás megállapítását követő hónap első napjától kell megállapítani és folyósítani. Ha a súlyosan fogyatékos állapot már nem áll fenn, a fogyatékossági támogatást a felülvizsgálatot követő hónap első napjától kell megszüntetni. Figyelem, a fogyatékossági támogatást meg kell szüntetni abban az esetben is, ha a jogosult az értesítésben foglaltaknak nem tesz eleget, illetve felülvizsgálata céljából nem jelenik meg, és ez igaz arra az esetre is, ha az igénylő maga kérte a vizsgálatot. Ilyen esetben az ellátást a mulasztást követő […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.