Anyasági támogatás iránti kérelem elutasítása


Milyen lehetőségei vannak annak az édesanyának, akinek elutasították az anyasági támogatás iránti igényét, mert a terhesgondozásokat nem az orvos igazolta, hanem a védőnő?


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2013. október 29-én (247. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4224

[…] hatósághoz kell továbbítani a fellebbezést, mely alapján a másodfokú hatóság döntése biztosan kedvező lesz. Pár hónappal korábban még valóban nem lett volna megfelelő a védőnő igazolása, a jogszabály azonban az utóbbi időben megváltozott. A Magyar Közlöny 2013. évi 116. számában jelent meg a 254/2013. Korm. rendelet, melynek 57. §-a módosította a Cst. R. 24. §-a (2) bekezdésének a) pontját. A módosított rendelkezés szerint az anyasági támogatás megállapítása iránti kérelemhez a gyermeket szülő nőnek a várandósgondozást végző védőnő – és nem a kezelőorvos – által kiállított igazolás másolatát kell mellékelnie, melyben továbbra is azt kell igazolni a várandósgondozási könyvben rögzítettek tanúsága szerint, hogy a szülő nő a szükséges alkalommal részt vett a várandósgondozáson. Ez a rendelkezés 2013. július 6-án lépett hatályba. Ettől az időponttól […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.