Munkába járás költségeinek megtérítése


Adható-e adómentesen a 9 forint saját gépkocsi használata utáni térítés munkába járás jogcímen azon munkavállalónak, aki úgy nyilatkozott, hogy az édesanyja tulajdonában van a gépjármű, jó a közösségi közlekedés a lakcímkártyáján nem szereplő tartózkodási helye és a munkahelye között, nem hosszú a várakozási ideje és nem mozgáskorlátozott? Jogosultak-e utazási költségtérítésre azok a munkavállalók, akiket kollégájuk szállít a munkahelyükre?


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2010. augusztus 30-án (179. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3064

[…] olyan esetben, amikor a munkáltató a munkavállaló munkába járásához utazási költségtérítést ad, adózási szempontból nem keletkezik jövedelem. Ehhez a munkáltatónak arról kell meggyőződnie, hogy a kormányrendelet szerinti munkába járás történt-e, vagy sem. A Korm. rendelet 2. § a) pontja alapján munkába járás "aa) közigazgatási határon kívülről a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő helyközi (távolsági) utazással, illetve átutazás céljából helyi közösségi közlekedéssel megvalósuló napi munkába járás és hazautazás, továbbá ab) a közigazgatási határon belül, a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő napi munkába járás és hazautazás is, amennyiben a munkavállaló a munkavégzés helyét – annak földrajzi elhelyezkedése miatt – sem helyi, sem helyközi közösségi közlekedéssel nem tudja elérni;" A Korm. rendelet 2. § d) és e) pontjai a lakóhely és a tartózkodási hely fogalmát adják meg. E szerint – lakóhely: annak a Magyar Köztársaság, vagy az Európai Gazdasági Térség állama (a továbbiakban: EGT-állam) területén lévő lakásnak a címe, amelyben a munkavállaló él, illetve amelyben életvitelszerűen lakik; – tartózkodási hely: annak a Magyar Köztársaság vagy az EGT-állam területén lévő lakásnak a címe, amelyben a munkavállaló – lakóhelye végleges elhagyásának szándéka nélkül – munkavégzési célból ideiglenesen tartózkodik; A Magyar Köztársaságban létesített lakóhelyet, tartózkodási helyet az Nyt. 26. § (1) bekezdése alapján a beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül kell nyilvántartásba […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.