Szabadságengedély


Szükséges-e szabadságengedély kitöltése abban az esetben, ha a havi bérszámfejtési lapon a szabadság éves jogosultsága, illetve az ebből felhasznált napok szerepelnek? A jelenléti íven a szabadságot is feltüntetik, ezt a munkáltatói jogok gyakorlója minden hónapban ellenjegyzi, illetve leigazolja.


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2008. november 11-én (139. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2384

[…] jelenlegi gyakorlat alapján többnyire megelégszik ilyen adattartalmú nyilvántartással, és még azt sem kívánja meg, hogy valamennyi adat egy nyilvántartásban jelenjék meg, bár az lenne a praktikus. Meg kell azonban jegyezni, hogy a szabadság megállapított éves mértékének és a kiadás tényének adattartalmán túl a szabadság kiadásának szabályai további adattartalmat is megkövetelnének. A szabadság kiadásával kapcsolatos lényeges adat még többek között az is, hogy a szabadság kiadására a munkavállaló kérésére került-e sor, vagy a kiadásról a munkáltató rendelkezett. Ezen adatok hiányában nem ellenőrizhető, hogy a szabadsággal adott évben milyen arányban rendelkezett a munkavállaló, illetve a munkáltató. Nem ellenőrizhető az sem, hogy a szabadság kettőnél több részletben történő kiadása tényleg a munkavállaló kérésére történt-e. Továbbá nem ellenőrizhető az sem, hogy kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok fennállása miatti szabadság ki nem adás érintett-e a munkavállaló rendelkezési körébe tartozó szabadságnapokat. (Az Mt. ugyanis a szabadság tárgyévet követő évben történő kiadásának fenti okok miatti lehetőségét csak a munkavállaló rendes szabadságának egynegyedét érintően engedélyezi, de a munkavállaló rendelkezése alá […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.