Minimum-járulékalap többes jogviszonyú vállalkozók esetében


Be kell-e küldeni a havi adatszolgáltatást a minimum-járulékalapot el nem érő jövedelmekről abban az esetben, ha 3 különböző cégnek ugyanaz a 2 személy a tulajdonosa, akik egyben az ügyvezetők is, de a 3 cég közül csak egyben vesznek fel évi 6 millió forint feletti jövedelmet, a többinél kizárólag osztalékjövedelmük van?


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2006. október 31-én (92. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1579

[…] jogviszony, amelyet elsődlegesen maga az új Gt. szabályoz, azonban mögöttes szabályként a Ptk. megbízási szerződésre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. Tehát az első cégnél az ügyvezetésre 2006. július 1-jét megelőzően létesített munkaviszony még legfeljebb öt évig fenntartható. Az új Gt. a hatálybalépésekor már bejegyzés alatt álló, illetve már bejegyzett cégek esetében a régi Gt. előírásainak további alkalmazását rendeli mindaddig, amíg a társasági szerződést az új Gt. rendelkezéseinek megfelelően nem módosítják, de legkésőbb 2007. szeptember 1-jéig [új Gt. 336. § (3) bekezdése]. Erre figyelemmel, a másik két társaságnál a választott tisztségviselőket továbbra is megbízási jogviszonyban álló személyeknek kell tekinteni, legfeljebb az előbb jelzett időpontig. Tekintettel arra, hogy az ügyvezetésért megbízási díjban nem részesülnek – a társaságoktól csupán osztalékjövedelmet szereznek -, így nem tartoznak a kötelező társadalombiztosítás alá sem, ezért utánuk bejelentést nem kell tenni. Abban az esetben azonban, ha a társasági szerződés új Gt.-nek megfelelő módosítására még 2006-ban sor kerül, a kérdéssel kapcsolatos eljárás is megváltozik. A megbízási jogviszony helyére az új. Gt. szerinti társasági jogi jogviszony lép, mely alapján az ügyvezetőket társas vállalkozóknak kell tekinteni. Ez pedig azzal jár együtt, hogy a minimum-járulékalappal kapcsolatos szabályokat is alkalmazni kell. A minimum-járulékalapnál alacsonyabb összegű járulékalap esetén - amennyiben a cég az ún. járulékkedvezményt érvényesíteni kívánja – az adóhatósághoz az erre szolgáló 06T1031 számú nyomtatványon kell bejelentést tenni. Lényeges azonban, hogy ezen a nyomtatványon kizárólag azoknak a foglalkoztatóknak kell bejelentést tenniük, akik bevallásukat nem elektronikus formában teljesítik. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a kérdéses két társaság elektronikus bevalló, nincs szükség a külön bejelentésre, mivel az elektronikus bevalláson a tényleges járulékalap […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.