Fogyatékos gyermekek ellátásai


Igényelhet-e valamilyen támogatást az az elvált anya, aki két hallássérült gyermeket nevel? A nagyobbik 1981-ben született, jelenleg dolgozik és levelező tagozatos főiskolai hallgató, a kisebb pedig – 1987-ben született – elsőéves gimnazista.


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2003. május 6-án (14. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 232

[…] segédeszközzel sem képes, feltéve hogy halláskárosodása 25. életévének betöltése előtt következett be, vagy halláskárosodása mellett a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad (hallási fogyatékos). Fogyatékossági támogatást kaphat még, akinek értelmi akadályozottsága genetikai, illetőleg magzati károsodás vagy szülési trauma következtében, továbbá tizennegyedik életévét megelőzően bekövetkező súlyos betegség miatt középsúlyos vagy annál nagyobb mértékű (értelmi fogyatékos), állapota a személyiség egészét érintő fejlődés átható zavara miatt, az autonómiatesztek alapján súlyosnak vagy középsúlyosnak minősíthető, a mozgásrendszer károsodása, illetőleg funkciózavara miatt helyváltoztatása a külön jogszabályban meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli, vagy a külön jogszabály szerinti mozgásszervi betegsége miatt állapota segédeszközzel eredményesen nem befolyásolható (mozgásszervi fogyatékos), az előzőekben meghatározott súlyos fogyatékosságok közül legalább két fogyatékossága van (halmozottan fogyatékos), hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére segédeszközzel sem képes, és az előző pontok valamelyikében megjelölt egyéb fogyatékossága is van (halmozottan fogyatékos), és állapota tartósan vagy véglegesen fennáll, továbbá önálló életvitelre nem képes vagy mások állandó segítségére szorul. Fogyatékossági támogatásra nem jogosult az a súlyosan fogyatékos személy, aki vakok személyi járadékában, illetve magasabb összegű családi pótlékban részesül. Megszűnik a fogyatékossági támogatásra való jogosultság, ha a súlyosan fogyatékos állapot nem áll fenn, vagy a fogyatékos személy a felülvizsgálaton nem jelenik meg, és a távolmaradását nem igazolja. Szünetel a fogyatékossági támogatás folyósítása, ha a jogosult egybefüggően három hónapnál tovább külföldön tartózkodik. Ebben az esetben a támogatás szüneteltetését a külföldi tartózkodás negyedik hónapjának első napjától kezdődően rendelik el. A fogyatékossági támogatás havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 65, illetve 80 százaléka, a fogyatékosság milyenségétől és fokától függően. A fogyatékossági támogatásra való igény legkorábban abban a hónapban nyújtható be, amikor az igénylő a tizennyolcadik életévét betölti. Az igényt az "Igénybejelentés fogyatékossági támogatásra" című nyomtatványon kell előterjeszteni az igénylő lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes területi államháztartási hivatalnál. A […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.