Be nem jelentett szolgálati idő igazolása

Kérdés: Milyen lehetőségei vannak annak a magánszemélynek, akinek a korábbi munkáltatója 1981-ben "kilépett" bejegyzéssel megszüntette a jogviszonyát, és 1984 decemberétől új belépőként kezelte annak ellenére, hogy a munkaviszonya ténylegesen folyamatosan fennállt? Az érintett úgy tudta, hogy minden rendben van a szolgálati idejével, de 2016-ban az adategyeztetés során kiderült, hogy a nyugdíjbiztosítás rendszerében nem szerepel ez a 3 év, mert a volt munkáltató erre az időszakra nem jelentette be. A munkáltató jogutódjának tudomása van az ügyről, a Munkaügyi Bíróság vizsgálata során el is ismerte, hogy korábban ebben az ügyben volt egy legfelsőbb bírósági határozat, amit a jogelőd vállalat nem hajtott végre. A munkavállaló ez alapján kérte a jogutódot, hogy váltsa meg számára a hiányzó 3 évet, illetve fizessen számára sérelemdíjat, tekintettel arra, hogy ez az időszak hiányozni fog a szolgálati idejéből, azonban a jogutód vállalkozás úgy véli, hogy nem neki kell helytállnia, annak ellenére, hogy az ezzel kapcsolatos dokumentumokat neki kellett volna megőriznie. Hogyan hozható helyre a munkavállalót ért sérelem ebben az esetben? Érdemes esetleg pert indítania a jogutód cég ellen? A Munkaügyi Bíróság utasította a kormányhivatalt egy új eljárás megindítására és az érintett időszak figyelembevételére.
Részlet a válaszából: […] Amennyiben jól értelmezzük a kérdést, a 2016-ban kezdődött adategyeztetési eljárás során az 1981 és 1984 közötti időszakra vonatkozóan a nyugdíjbiztosítás 3 évet nem vett figyelembe az igénylő magánszemélynek szolgálati időként, mert a volt foglalkoztatója erre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Elveszett munkakönyv

Kérdés: Hogyan tudná pótolni a munkakönyvét egy 1978 óta külföldön élő személy? A vállalat, ahol legutoljára dolgozott, jogutód nélkül megszűnt, a munkakönyve pedig elveszett.
Részlet a válaszából: […] A kérdés alapvetően nem az, hogy az érintett személy hol és miként tudja a munkakönyvét fellelni, hanem sokkal inkább az, hogy a munkakönyvében szereplő munkaadók eleget tettek-e a vele kapcsolatos járulékfizetési, illetve adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Amennyiben igen,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 27.

Szolgálati idő igazolása

Kérdés: Hogyan tudja igazolni a korábbi munkaviszonyait az a személy, aki hamarosan betölti a nyugdíjkorhatárát, de a munkakönyve elveszett, a munkahelyei által kiadott igazolásokat pedig nem tartotta meg?
Részlet a válaszából: […] A munkakönyv intézményét az 1990-es évek elején eltörölték, és sajnálatos módon ehhez hasonló dokumentum nem létezik. Ennek ellenére ezek az évek nem vesztek el, mert a jogszabályok arra kötelezték a foglalkoztatókat, hogy a nyilvántartásukban szereplő adatokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 12.

Szolgálati idő igazolása

Kérdés: Hogyan tudja igazolni a munkaviszonyait a magánszemély abban az esetben, ha 1980 óta folyamatosan dolgozik, a munkakönyvét megtalálta, de az 1993 utáni időszakról semmilyen irattal nem rendelkezik?
Részlet a válaszából: […] A nyugdíjbiztosítás közhiteles hatósági nyilvántartása – céljának megfelelően – minden biztosítottról nyilvántartja a leendő nyugdíjasok valamennyi adatát (az ún. nyugdíjvárományukat). A nyilvántartott adatok alapján a biztosított, volt biztosított hatósági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 29.

Hiányzó szolgálati idő igazolása

Kérdés: Hogyan tud igazolást kérni a hiányzó szolgálati idejéről egy 1954. június 16-án született férfi, aki 2017. december 15-től öregségi nyugdíjra válik jogosulttá, és igénybe is kívánja venni az ellátást, de a nyugdíjintézet igazolása szerint az 1995-ös, 1996-os, valamint az 1997-es év hiányzik a nyilvántartásból, így 3 évvel kevesebb időt fogadtak el, mint a ténylegesen biztosítási jog-viszonyban töltött idő? Az érintett személy ezekben az időszakokban kettő olyan cégnél állt alkalmazásban, amelyek időközben már megszűntek, így tőlük nem tud igazolást kérni.
Részlet a válaszából: […] ...mellékelni kell azokat az igénylő rendelkezésére álló dokumentumokat, amelyek megalapozhatják a vitatott időtartam elismerését. A szolgálati idő igazolására alkalmas dokumentum lehet a foglalkoztatási jogviszony bizonyítása esetén a foglalkoztató által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 7.

Külföldi szolgálati idő elismerése

Kérdés: Mi lehet annak az oka, hogy az adategyeztetésről szóló határozatban nem szerepel az Ausztriában szerzett szolgálati idő?
Részlet a válaszából: […] Az adategyeztetési eljárást lefolytató járási hivatal a külföldön szerzett szolgálati időről, jogosultsági időről a határozatban nem rendelkezik. Abban az esetben azonban, amennyiben az ügyfél az eljárás során jelezte, hogy külföldön dolgozott, az igazgatási szerv ezeket a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 26.

Magyarországon szerzett szolgálati idő igazolása

Kérdés: Hogyan tudja igazolni a Magyarországon szerzett szolgálati időt az a személy, aki disszidált, és a munkakönyvét nem vitte magával?
Részlet a válaszából: […] A munkáltatónak, egyéb szervnek a biztosítottakról kötelező volt nyilvántartást vezetnie, valamint adatot szolgáltatni a társadalombiztosítási szerveknek, ezért a nyugellátás megállapításához szükséges szolgálati idő elsősorban a társadalombiztosítási szervek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 21.

Külföldön élő magyar állampolgár szolgálati idejének igazolása

Kérdés: Hogyan kérheti a szolgálati idejének igazolását egy külföldön élő magyar állampolgár?
Részlet a válaszából: […] Ahhoz, hogy egy külföldön élő magyar állampolgár megtudja, hogy hány év magyar szolgálati időt szerzett, ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkeznie. Ha még nem rendelkezik ügyfélkapus regisztrációval, azt a külképviseleten kezdeményezheti, vagy a regisztrációs folyamat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 8.

Jogviszonyok igazolása

Kérdés: Milyen lehetőségei vannak annak a magán­személynek, aki kérte a jogviszonyai igazolását a nyugdíj-biztosítási szervtől, de az igazolás az 1992. december 15-től 1993. május 28-ig tartó munkanélküli-járadék, valamint az 1993. május 29-től 1993. november 30-ig kapott átképzési támogatás időszakát egyáltalán nem, az 1993. de­cember 15-től 1998. június 30-ig tartó gyermeknevelési támogatás idejéből pedig csak az 1998. január 1-jétől június 30-ig tartó időtartamot tartalmazza? A magán­személy rendelkezik az önkormányzat által ki­adott igazolással, amely szerint a megadott időszakban gyermeknevelési támogatásban részesült, valamint az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Jogorvoslati Főosztály által korábban kiadott "Szolgálati idő adatlap" megnevezésű igazolással a munkanélküli-járadék, valamint az átképzési támogatás időszakáról.
Részlet a válaszából: […] A Tny-tv. 96/B. §-ának (4) bekezdése értelmében a biztosított (volt biztosított) 90 napon belül élhet észrevétellel az adategyeztetés keretében kézhez kapott biztosítási idejére vonatkozó kimutatás adatai ellen.Az észrevételéhez felhasználhat minden olyan adatot,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 14.

Szlovákiai szolgálati idő elismertetése

Kérdés: Hogyan, milyen nyomtatványon kérvényezhető a Szlovákiában ledolgozott évek szolgálati időként történő elismerése?
Részlet a válaszából: […] ...Szlovákiában szerzett szolgálati idő igazolását közvetlenül a szlovák nyugdíj-biztosítási szervtől lehet kérni. A kérelem előterjesztésének a módjáról, valamint az eljárás menetéről sajnos nem tudunk bővebb információ­val szolgálni. Ugyanakkor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 30.