Adóhatósági eljárás


Helyesen jártak-e el az eljáró adóellenőrök, amikor az APEH egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzése során nem közölték az ügyféllel az ellenőrzés célját? A kutatással és fejlesztéssel foglalkozó cégtől elkérték a megrendelőkkel kapcsolatos nyilvántartásokat, számlákat, illetve a velük kötött szerződéseket és azok teljesítésének teljes háttéranyagát, valószínűleg azért, hogy az így nyert adatok alapján a későbbiekben a vevőknél vizsgálatot kezdeményezzenek olyan adóra vonatkozóan (innovációs járulék), amelynek fizetésére az ellenőrzött cég nem köteles.


Megjelent a Társadalombiztosítási Levelekben 2010. augusztus 10-én (178. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3050

[…] megőrzésére, nyilvántartás vezetésére (könyvvezetésre), adatszolgáltatásra, adólevonásra, adóbeszedésre, valamint pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett, melyeket a törvény összefoglalóan adókötelezettségnek nevez. Ezek ismeretében eldöntendő kérdés, hogy az adóhatóság eljárása mely adókötelezettség(ek) vizsgálatába illeszthető be. Úgy véljük, hogy egyikbe sem, mivel a felsorolt adókötelezettségek egyike sem vizsgálható ilyen "kiragadott" módon. Az adóhatóság olyan adatgyűjtést végzett a társaságnál, amely lényegében más adózó(k) adókötelezettségének teljesítésére irányult, és amelyre ilyenformán nem volt jogosultsága. A helyes eljárás az lett volna az APEH részéről, hogy az innovációs járulék fizetésére kötelezett adózó(k)nál kezdeményez vizsgálatot, és amennyiben az ott feltárt tények indokolttá teszik, kapcsolódó vizsgálat keretében tart egyes adókötelezettségek […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.